Doppingolt a világ leggazdagabb sportolója

2009.02.10. 10:47 Módosítva: 2009.02.10. 13:13
Alex Rodriguez amerikai baseballjátékos beismerte, hogy három éven keresztül doppingszereket használt. Tudja, hogy hibázott, de már előre tekint, míg Barack Obama elszomorítónak nevezte a történteket. 2003-ban vele együtt 104-en buktak le, a Sport Illustrated hozta nyilvánosságra az esetet szombaton.

Beismerte Alex Rodriguez, a világ legjobban kereső baseballosa, hogy 2001 és 2003 között doppingolt. A New York Yankees híressége - aki az Egyesült Államokban igazi hősnek számít - egy hétfői televíziós interjúban elmondta, akkor kezdett szteroidokat használni, amikor a Seattle-től a Texas Rangers csapatához került.

"Amikor 2001-ben megérkeztem Texasba, nagy volt a nyomás rajtam. Úgy éreztem, mintha az egész világ súlyát cipelném magamon, miközben minden nap a legmagasabb szinten kellett teljesítenem" - nyilatkozta az ESPN-nek. De hangsúlyozta, hogy 2003 óta tiszta.

A most 33 éves és tíz esztendő alatt 275 millió dollárt (62 milliárd forint) kereső sportoló hozzátette, sajnálja a történteket, csak bizonyítani akarta, hogy ő minden idők egyik legjobb játékosa.

"Nagyon sajnálom - ismerte be. - Fiatal voltam, hülye és naiv."
Rodriguez azt követően nyílt meg, hogy a Sport Illustrated című lap szombaton közölte: 2003-ban összesen 104 baseballos akadt fent doppingvizsgálaton, és az egyik éppen ő volt.

A lebukásnak semmilyen következménye nem volt, mert a tengerentúli profligában csak az utóbbi néhány évben szigorodtak meg a doppingbüntetések.

Az ügy súlyát jelzi, hogy Barack Obama elnök is megszólalt. A baseballrajongó politikus elszomorítónak mondta az esetet, de hangsúlyozta, szerinte a baseballjátékosok többsége nem használ doppingszereket.

A hírek szerint Rodriguez tesztoszteront és szteroidot szedett, bár az ESPN-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, ő maga sem tudja pontosan, milyen szereket használt.

"Becsapva érzem magam" - kommentálta a vallomást a Texas Rangers tulajdonosa. Mint mondta, Rodriguez mindig biztosította arról, hogy soha nem ártana a testének doppingszerekkel, és szerinte ezek után semmi biztosíték nincs arra, hogy nem doppingolt-e már 2001 előtt is.

Rodriguez 2004-ben igazolt a Yankeeshez, saját bevallása szerint azóta élete formájában játszik, amire igen büszke. És bár tudja, hogy hibázott, már előre tekint. "Három évig hülye voltam. Minél őszintébbek tudunk lenni, annál gyorsabban nyerheti vissza a becsületét a baseball."