Nagyobb biztonságban, megint Dél-Amerikában lesz a Dakar-rali

2009.03.02. 18:34

A Dakar-ralit szervező cég, az Amaury Sport Organisation (A.S.O.) bejelentette, hogy a 2010-es viadalon, melyet ismét Chilében és Argentínában rendeznek meg, az ideinél jóval több homokos terep vár majd a résztvevőkre, a biztonságra ugyanakkor az eddiginél is nagyobb gondot fordítanak az előkészítésénél. A Buenos Airesből keltezett hétfői közlemény szerint az idei versenytől eltérően jobban elosztják majd a szakaszokat a két ország között, a 2008-as kettőnél többet kap Chile. Az A.S.O. arra törekszik, hogy növekedjen a dűnés terepszakaszok száma.

A szervezők azt tervezik, hogy a biztonságot szem előtt tartva megszűrik a jelentkezőket. Ezzel egyben kiegyenlítettebbé válhat a mezőny. Francisco Vidal chilei kormányszóvivő február 24-én jelentette be, hogy a "nagy sikerre való tekintettel" ismét argentin és chilei helyszíneken rendezik meg a Dakar-ralit, a világ legnagyobb és legnépszerűbb tereprali versenyét. A helyszín kijelölésénél fontos szempont volt, hogy 2010-ben Argentína és Chile a függetlenségük kikiáltásának bicentenáriumát ünnepli.

A hagyományos - korábban Afrikában zajló - Dakar-ralit terrortámadások veszélye miatt fújták le az elmúlt évben; a szervezők aztán úgy döntöttek, hogy idén Dél-Amerikában rendezik meg a viadalt. A tavalyi törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny 1979 óta íródó históriájában példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. (MTI)