Armstrong: A fájdalom a legnagyobb baj

2009.03.24. 10:23
Lance Armstrong számára gyorsan véget ért a Castilla-León spanyol kerékpáros körverseny, az első szakasz vége felé bukott, és a vizsgálatok igazolták, hogy a jobb kulcscsontja eltört. A gyógyulási idő 4-6 hét, így Giro d'Italiát nem fog nyerni májusban, kérdés, hogy ott lehet-e egyáltalán. Korábban sose volt ilyen sérülése, de örül, hogy ennyivel megúszta.

Armstrong hétfőn kulcscsontját törte a Castilla-León első szakaszán, miután egy keskeny úton 30 társával együtt bukott. A hétszeres Tour-győztes amerikainak így fel kellett adnia a versenyt, amely fontos állomása lett volna a felkészülésének.

"A szakasz vége felé már izgatottabbak a versenyzők, mindenki nyerni akar. Ezért nagy volt a tömeg elől, és előttem néhányan elestek, én pedig rájuk. Ilyenkor minden nagyon gyorsan történik, azt hiszem rosszabbul is végződhetett volna. Soha nem volt még ilyen sérülésem, és iszonyúan fáj" - emlékszik vissza a történtekre Lance Armstrong.

Hétfőn este hagyta el a kórházat, és ahogy elmondta, egyelőre szörnyen érzi magát, így hazarepül az Egyesült Államokba, pihenni és átgondolni a kezelést és a folytatást. Armstrong a tervek szerint indult volna a májusi Giro d'Italián, illetve a júliusi Tour de France-on. Utóbbi aligha lehet veszélyben, hiszen egy kulcscsonttörés átlagos gyógyulási idejét 4-6 hét közé teszik, de a Gir-részvétele erősen kérdéses. Ahogy Armstrong fogalmazott: "bonyolult lenne".

Az olasz háromhetes körverseny május 9-én kezdődik, és a három és fél éves kihagyása ellenére Armstrongot több vetélytársa is esélyesnek mondta az összetett elsőségre az elmúlt hónapokban. Az amerikai maga sem tagadta, adott esetben harcba szállna a győzelemért. Ráadásul Armstrong először venne részt a Girón, amely idén ünnepli 100 éves évfordulóját, és várhatóan az elmúlt évek egyik legizgalmasabb versenye lesz. Armstrong távol maradása hatalmas csalódás lenne nem csak amerikainak, de szurkolók ezreinek is, mert rengetegen kiváncsiak még mindig a 37 éves kerekesre.

De ha Armstrong fel is épül a Giro rajtjáig, szinte biztos, hogy a rózsaszín trikóra már nem lehet esélye. A kerékpárosok felkészülési programja ugyanis nagyon feszes, hónapokra előre napra pontosan kidolgozzák a részleteket, így egy súlyosabb sérülés felborít mindent. Így Armstrong most kulcsfontosságú edzésmunkától esik el.

Az amerikai a Giro helyett várhatóan a Tour de France-ot célozza meg fő versenyének, ahogy a korábbi években is tette, igaz, azzal számolnia kell, hogy ott lesz majd astanás csapattársa, Alberto Contador is, aki a francia körverseny egyik legfőbb esélyese, így a csapaton belüli sorrend kérdése is tovább bonyolódhat.

Az biztos, hogy Armstrongot néhányan napon belül megműtik, vélhetően csak utána derül ki, hogyan alakul számára a szezon további része. "A bukás mindent felboríthat, de egyelőre azzal vagyok elfoglalva, hogy minél előbb hazatérhessek pihenni. A Giro nagy baj, de a fájdalom még nagyobb", vallotta be a CNN-nek.