Bolt és Phelps csata a sportolói Oscarért

2009.04.16. 16:03
Csütörtökon kijelölték azt a 49 sportolót, akik közül hét kategóriában kiválasztják, melyikük kaphatja meg a sportolói Oscar-díjakat. A férfi mezőny nagyon kiegyenlített, a nőknél valamelyest egyszerűbb a helyzet. A csapatoknál is komoly harc várható.

A világ 44 egykori legjobb sportolóját tömörítő Laureus Sportakadémia nyilvánosságra hozta, hogy 2008-as teljesítményük alapján kik kaphatják meg a Laureus-díjakat, hétköznapi kifejezéssel a sportolók Oscar-díjait. Ezúttal is hét kategóriában jelöltek hét klasszist az egykori legendák.

A legnagyobb versenyre a férfiaknál lehet számítani, hiszen a hét versenyző közül egyikük győzelme sem jelentene meglepetést. A jamaicai sprinter Usain Bolt három olimpiai aranyat szerzett világcsúcsokkal. Az úszó Michael Phelps azonban rekordot döntött, nyolc első helyet egy olimpián még senkinek sem sikerült nyernie, ezzel döntötte meg Mark Spitz kivételes eredményét. Ebből adódóan talán a legnagyobb favorit, bár drogozása nem tett jót hírnevének.

A nőknél szerényebb a mezőny, bár Jelena Iszinbajeva és az úszó Stephanie Rice között vélhetően nagy csata lesz. Az orosz rúdugrónő évek óta verhetetlen, az amerikai úszó öt rekordot döntött, három olimpiai aranyat nyert Pekingben.

A csapatoknál kihagyhatatlan az 51 aranyérmet szerző Kína, de a három éve veretlen, Eb-győztes spanyol futballisták miatt nem egyértelmű a verseny.

Az év felfedezettje szerb teniszező lehet, Novak Djokovics vagy Ana Ivanovics, a visszatérők közt Vitalij Klicsko Tiger Woodsszal küzdhet, de a holland úszónő, van der Weijden is elismerést kaphat, hiszen leukémiája után nyerte meg a hosszútávúszást Pekingben.

A parasportolók közül a brazil Daniel Dias a favorit, az extrém kategóriát Kelly Slater nyerheti meg. A 36 éves szörföző kilencedik világbajnoki címét szerezte.

Magyar ezúttal sincs a jelöltek közt. A díjátadás dátumát és színhelyét egyelőre még nem jelölték ki. Tavaly Szentpéterváron volt a ceremónia.

A jelöltek:

Legjobb férfi sportoló

Usain Bolt – rekordokkal nyerte a 100-at és 200-at az olimpián
Lewis Hamilton – a legfiatalabb Forma-1-es bajnok
Rafael Nadal – teniszező, a ranglista vezetője
Michael Phelps – nyolc olimpiai aranyat szerző úszó
Cristiano Ronaldo – aranylabdás, aranycipős 42 góllal, BL-győztes
Valentino Rossi – nyolcadszor lett motorozásban világbajnok

Legjobb női sportoló:
Tirunesh Dibaba – az első futónő, aki az öt és tízezer métert nyerte olimpián
Jelena Iszinbajeva (Russia) – 24. világcsúcsával nyert Pekingben
Lorena Ochoa – hétszeres tornagyőztes golfozó
Stephanie Rice – háromszoros olimpiai bajnok ausztrál úszó
Lindsey Vonn – megnyerte az alpesi sí Világkupát
Venus Williams – nyert Wimbledonban, párosban Pekingben
Csapat: Boston Celtics, Kína olimpiai csapata, Nagy-britannia kerékpáros olimpiai csapata, Jamaica sprinterei, Manchester United, spanyol futball-válogatott

Felfedezett: Rebecca Adlington (úszó), Novak Djokovic (teniszező) Ana Ivanovic (teniszező) Anthony Kim (golfozó), Sebastian Vettel (Forma-1) Csu Kaj (tornász)
Visszatérő: Vitali Klitschko (ökölvívó), Anna Meares (kerékpáros), Greg Norman (golfozó) Matthias Steiner (súlyemelő), Maarten van der Weijden (úszó), Tiger Woods (golfozó)