Overdose nyolc hosszal nyert

2009.04.19. 19:05
Végig vezetve, a várakozásoknak megfelelően óriási fölénnyel nyerte a Kincsem Parkban rendezett galoppversenyt Overdose, a 12. futama után is veretlen magyar csodaló.

Az ezerméteres, egyenes OTP Hungária Nagydíjnak 8 indulója volt. Overdose a rajtgépből elsőnek jött el, végig vezetett. Lovasa, a világ legjobb zsokéjának tartott Christophe Soumillon féltávnál hátranézett, nem lovagolta ki teljesen Overdose-t, kiengedett.

A versenyt nyolc hosszal nyerték, 2. helyen Spinning Crystal, a harmadikon National Nice érkezett. A hétmilliós összdíjból a győztes négyéves pej mén tulajdonosáé 3,8 millió (ebből 10 százalék jár a lovasnak, ugyanannyi a trénernek), a második 1,32 milliót, a harmadik 980 ezret nyert.

Overdose 52,6 mp. alatt futotta le az ezer métert, megdöntötte saját, 58 másodperces pályacsúcsát. A helyszínen 16 millió Ft feletti értékben kötöttek fogadásokat a versenyre.

"Hatvan százalékos állapotban volt a ló, és ennek hetven százalékát lovagolta ki - mondta Soumillon. - Nem volt taktika, hogy a verseny elején utazzunk a mezőnnyel. Egyszerűen nem szabad teljesen kifuttatni, hiszen nem ez a főversenye."

A belga születésű, de francia színekben szereplő Soumillon elárulta,  idegesebb lónak gondolta Overdose-t, amely szerinte "olyan nagy Championná válhat, mint amilyenre az ország vágyik". "Nagyon élveztem a versenyt, ez azt hiszem, látszott is rajtam. Overdose-zal olyan sebességet akarok elérni, amilyet ember még nem ért el lovon. Szeretném megköszönni azt a meleg fogadtatást, amivel a magyar lósport kedvelői köszöntöttek, ez rendkívül jólesett".

Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosa elmondta, hogy az ascoti versenyekre kell bombaformába hozni a lovat, ez még akkor is igaz, ha következő, felkészülésre szánt, már angliai versenyén olyan összdíjazás lesz, amiért még sosem indult.

Overdose harmadszor és valószínűleg utoljára futott Magyarországon, a Kincsem Parkban több mint tízezer néző volt. A ló május 4-én utazik Angliába, ahol júliusig négyszer fut.

Overdose idei programja

05.23. Haydock Park, Temple Stakes
06.16. Ascot, King's Stand Stakes
06.20. Ascot, Golden Jubilee Stakes
07.10. Newmarket, July Cup
08.30. Baden-Baden, Goldene Peitsche
10.04. Párizs, Longchamp, Prix de l'Abbaye vagy Japán, Nakamaya, Sprinters Stakes
11.07. Kalifornia, Santa Anita, Breeders Cup vagy Melbourne, Flemington Park, Pattinack Farm Classic
12.15. Sha Tin, Hong Kong Spirit