Storcz új ultimátumot adott Janicséknak

2009.05.26. 18:11 Módosítva: 2009.05.26. 18:11
A tavaly decemberben kinevezett kapitány, Storcz Botond arra kérte a két olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa és Kovács Katalin egyesületeit, döntsék el, mit akarnak, mert szeretne tisztán látni. A két bajnok ott volt kedd reggel a szolnoki edzőtáborban, de nem tudni, ott is marad-e. Ha nem, kizárják magukat a Világkupára készülő válogatottból.

„Megvolt az első közös edzés, a negyedik beülőben ült előbb Kovács Katalin, utána Janics Natasa, első három helyen pedig Paksy Tímea, Kozák Danuta és Benedek Dalma osztozott. Nagy különbséget nem láttam a két egység közt, ezért arról még nincs döntés, melyik négyes vehet részt a jövő heti szegedi Világkupán” – kezdte az Indexnek Storcz Botond szövetségi kapitány, hogyan telt a kedd reggeli tréning.

Erre nem jelentkezett hétfőn a két olimpiai bajnok, Janics Natasa és Kovács Katalin, mert ők úgy gondolták, hogy az egyes és páros edzéseket továbbra is Szegeden, a Világkupán helyszínen hajtják végre. Storcz ellenben úgy gondolta, ha nem csatlakoznak, akkor kizárják magukat a Vk-csapatból, és később akár a válogatottból is.

„Szeretném elkerülni a kint is vagyok bent is vagyok helyzetet, ezért a tisztánlátásért arra kértem a Szeged illetve a Honvéd vezetőjét, hogy foglaljanak állást, mit tesznek versenyzőik, és erről engem minél gyorsabban értesítsenek. Vagy maradnak a táborban, ezzel a válogatottban, vagy elmennek. Szeretném elkerülni, hogy a hétfőn kezdődött közös összetartásnak csak csütörtökön legyen eredménye. Nem tudom, hogy jelenleg ki maradt ott, és ki ment el, de ennél sokkal fontosabb, hogy az egyesületek végre eldöntsék, mit szeretnének, és én is hadd lássak tisztán.”

Úgy véli, ha kedd este, vagy szerda reggel megkapja a két egyesület válaszát, akkor elégedett lehet. Arra is hagy időt, hogy akinek nincs megfelelő ruhája Szolnokon, hazamenjen.

„Csak a négyes edzés közös, egyébként mindenki a saját edzőjével készülhet” – nyomatékosította ismét a tavaly decemberben kinevezett szakember, korábbi háromszoros olimpiai bajnok. Vagyis sem Janics Natasának, sem Kovács Katalinnak nem kell régebbi edzőjével, Fábiánné Rozsnyói Katalinnal készülnie. A négyes felkészítéséért a szegedi Világkupára ugyanakkor az edzőnő a felelős.

Storcz szerint akkora a szolnoki holtág, hogy ott mindenki elfér, még csak beszélniük sem kell egymással.

„Korábban a négyeseknél nem mindig a legjobbak ültek össze, az egyéni vagy egyesületi érdekek felülbírálták a nemzeti érdekeket” – vázolta még egyszer, miért van szükség arra, hogy a legjobb négyesek képviseljék Magyarországot.

„Egyes versenyzők nem érzékelik, hogy nekik igenis meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak, miután ez az ország jelentős anyagi támogatásban részesíti a felkészülésüket” – összegzett.