Újpest: az edzőváltás bajnokai

2009.05.28. 14:02 Módosítva: 2009.05.28. 14:02

Alapigazság, hogy az Újpest az a magyar futballcsapat, amely mindig úgy vág neki a bajnokságnak, hogy meg akarja nyerni, a végén pedig nem sikerül és edzőt vált. A lilák az elmúlt húsz évben összesen kétszer tudtak elsők lenni az NB I.-ben, mindeközben tizennyolcszor cseréltek edzőt. Most éppen Szentes Lázárt büntették kirúgással, amiért csak második lett a bajnokságban. Pontosabban nem is ez volt a hibája.

Az újpesti edzőcserékkel az a baj, hogy ha a szezon végén, elvileg megfontoltan döntöttek így, ezt általában egészen borzasztó ütemérzékkel tették a vezetők. Mindegy volt, hogy éppen a belügyből vezényelték-e le a váltást, vagy tulajdonos, klubmenedzser, ügyvezető igazgató rúgta ki az edzőt.

Például az eddig utolsó előtti bajnoki cím után, 1990-ben azt rótták fel Varga Istvánnak, hogy nem játszik látványosan a csapat. Az első helyet nyerő Vargát pedig marasztalták, maradjon a tartalékcsapat mellett, ő viszont nem kért ebből. Valójában a korábban szintén dicstelenül kirúgott sikeredzőnek, Várhidi Pálnak csinálták a helyet, hogy így kárpótolják. A következő évben kilencedik lett az Újpest, évekig a dobogó közelébe sem ért. (De mégsem Várhidi, hanem Kovács Ferenc lett Varga utódja.)

Három évvel ezelőtt az ezüstérmet nyerő Mészöly Gézát tanácsolták el, azt igazából a tulajdonos sem tudta megmondani, miért. Sőt, Kovács Péter az edző búcsú sajtótájékoztatóján is megjelent és elismerte, lehet, hogy rossz döntést hozott. A tulaj külföldi edzőt ígért, ő lett Bicskei Bertalan. A magyar edzőképzés akkori irányítójának egy meccs jutott, az UEFA-kupa selejtezőjén a Megyeri úton kapott ki 4-0-ra az Újpest a Vadúztól. Már a mérkőzés közben lincshangulat alakult ki a stadionban, Bicskeinek azonnal le kellett mondania. Általános volt a vélemény, a játékosok csinálták ki az edzőt, sőt, Kovács tulajdonos később meg is üzente a futballistáknak, hogy nem lesz több edzőbuktatás.

Bicskeit addigi főnöke, Valére Billen követte, de később kiderült, ez a vonal sem jött be Újpesten, a társtulajdonosként beszállt belgák a magyar vezetők szerint ki akarták zsigerelni a klubot és aprópénzért akarták eladni a játékosokat.

Most az egyik legképzettebb, bár a saját állítása szerint sem könnyen kezelhető Szentes Lázárnak kell mennie. Sallói István klubigazgató kifejtette, azért, mert koncepcionális kérdésben nem értettek egyet. Újpesten ugyanis a tavasszal eldöntötték, a Magyar Kupa megnyerése a cél, nem a bajnokság első helye. Sallói szerint Szentes ezzel egyetértett, majd önkényesen a bajnokságot helyezte előtérbe.

A korábban Debrecenben sikeres Szentes belátta, hogy rosszul döntött, amikor mohó módon bajnokot akart csinálni az Újpestből. Bár a sportlapnak adott mai nyilatkozatából kiderül, az önkényes döntés annyit jelentett, hogy az MTK elleni kupapárharc visszavágóján, a szünetben cserélt kettőt - összesítésben két góllal vezetett csapata és azt hitte, megvan a továbbjutás. Aztán az MTK rúgot hármat, odalett a célkitűzés.

Épeszű ember nem cserélné el a kupáért a bajnokságot, a lilák azonban távlatokban gondolkodtak. Amikor ugyanis a kupanyerést tűzték ki célul, kevés esélye volt a csapatnak a bajnokság első helyére. Sallói szerint csak a kupakiesés után nyílt meg a lehetőség a bajnoki aranyra, és mivel ez nem jött össze, nem volt jó Szentes döntése.

A kupát valójában azért kellett volna megnyernie a tavasszal komoly pénzzavarba került Újpestnek, hogy könnyebb legyen a dolga az Euórpa-kupában. A kupagyőztes - jelen esetben a Bp. Honvéd - ugyanis csak a harmadik selejtezőkörben kapcsolódik be és ekkor olyan ellenfelet kaphat, amellyel komolyabb jegybevétel, de méginkább jelentős közvetítési díj járhat. A második hellyel viszont mehet a második selejtezőkörbe az Újpest és mint tudjuk, magyar csapatként egy liechtensteini, macedón vagy ciprusi ellenfél is simán megállíthatja. És akkor lehet búcsúzni a tévés millióktól.

Az ugyanis már rég fel sem merül - nemcsak Újpesten, hanem az egész magyar futballban -, hogy egy nemzetközi kupában azért induljon el egy csapat, hogy ott valódi eredményt érjen el.