Sidi Péter: Bosszúhadjárat folyik ellenem

2009.06.10. 22:42
Sidi Péter kétszeres Európa-bajnok, Pekingben hatodik volt, de nem biztos, hogy Londonban is magyar színekben versenyez. Szerinte érthetetlenül, jogszerűtlenül, erkölcstelenül büntette őt saját szövetsége, az eljárást nevetségesnek tartja. Saját zsebből 3 millió forintot áldozott idei versenyzésére, támogatást nem kapott.

A Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége hétfő délután úgy határozott, megbünteti az elmúlt olimpiai ciklus legeredményesebb versenyzőjét, Sidi Pétert. 200 ezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá, ennyit jelent ösztöndíjának megvonása. Sidit amiatt büntették, mert az elmúlt Világkupa-versenyeken nem a magyar válogatott melegítőjében állt fel a dobogóra. (Kínában nyert, Münchenben második lett.) A szövetség arról is rendelkezett, ha ez még egyszer előfordul, a kétszeres Európa-bajnok légpuskás nem indulhat a soron következő vb-n.

04

„Jogilag és erkölcsileg is elítélendő, amit az elnökség kezdeményezett ellenem. Jogi értelemben fegyelmi eljárás, határozat, bárminemű szankció törvénytelen bárki ellen, ha erről az érintettet előzetesen nem tájékoztatják. Sem írásban, sem szóban nem tájékoztattak eddig, kizárólag a sajtón keresztül kaptam értesítést” – reagált Sidi az ügyre, aki hivatalos engedéllyel a németországi Weimarban versenyez, és a válogatóról emiatt maradt távol. Szerdán selejtezőben lő, a döntőt csütörtökön rendezik.

Hozzátette, esete példa nélküli, nevetséges, mert amatőr sportoló, aki saját szövetségétől nem kap fizetést. Képeket tudna mutatni arról, hogy másokat emiatt nem büntették, vagyis következetlen a szövetség.

„Erkölcsileg azért elítélendő az elnök újabb bosszúhadjárata, mert megint akkor intézkedik, amikor távol vagyok. Meghallgatásom nélkül, a hátam mögött, ez jogszerűtlen. Úgy tűnik, csak nyílt levéllel lehet vele kommunikálni, különben nem méltat figyelemre, de a médiához rohangál koncepciós ügyeivel. Azt hittem, már félresöpörte sérelmeit, de úgy látszik, nem tudja magát túltenni a múlton. Annak ellenére sem, hogy közös megbeszélésen megállapodtunk a jövőről” – jelentette ki.

A kétszeres Európa-bajnok légpuskás Sidi ellen még a tavalyi pekingi olimpia előtt fegyelmi eljárást indítottak sportszerűtlen magatartás miatt, amit így indokoltak: indulatos viselkedésével sorozatosan lejáratta az elnökséget. Ezt az eljárást később megszüntették. Krzyzewsky Miklós elnök így nyilatkozott az eset után. „Szeretném, hogy ne legyen üldözési mániája, nem haragszunk rá, hanem aggódunk érte.”

A 30 éves Sidi így magyarázza, miért nem nemzeti színekben állt fel a dobogóra. „Válogatott felszereléseimet, beleértve az olimpiai melegítőket is, hátrányos helyzetű családoknak ajánlottam. Mivel magam is szegény családból származom, pontosan tudom, mit jelentett számukra ez a gesztus. A januári müncheni nemzetközi versenyen megszerzett aranyérmemet már csak kölcsönmelegítőben tudtam átvenni. Sajnos a válogatottaknak tervezett melegítővásárlást – vélhetően a gazdasági helyzet miatt – elnapolták. Jelzésem, hogy nincs melegítőm, süket fülekre talált. A tengerentúli Világkupára sem tudtam kölcsönkérni egyet. Jelzem ugyanakkor, hogy valamennyi nemzetközi versenyen HUN feliratú szerelésben versenyeztem, így istenigazából nem is értem a helyzetet. A dobogóra nemzeti színű melegítő hiányában a sajátomban álltam fel, de ezen is szerepel az ország megjelölése.”

„Amint hazaérek, megkeresem az elnököt, közölje velem mondandóját, és találjunk megoldást a helyzetre. Nem hiszem, hogy botrányra lenne szükség, ezért nem is értem az ellenem felhozott vádakat, amiket ezennel visszautasítok. Biztos vagyok benne, hogy jobb belátásra tér az elnök, és a feladataira koncentrál. Én is ezt teszem, eredményes vagyok, második helyen állok a világranglistán. Neki a szponzorokkal kellene törődnie, amit 10 éve ígérget a sportlövő-társadalomnak, de nyomát sem látni.”

A Pekingben szétlövés után hatodik Sidi nem tagadta, nem tudja, mit hoz a jövő, mert tartalékait kezdi fokozatosan felélni.

„Az idei versenyzéseimet saját költségen oldottam meg, 3 millió forintnál tartok. Az olimpiai jutalmamból és a sportösztöndíjamból fizettem, a szezonban talán még a klubom segítséget tud adni. Egyedül én vagyok, aki ekkora áldozatokat vállal. Sajnos a szövetség elzárkózik legjobb versenyzője támogatásától, így már sokáig nem tudom fedezni az utazásokat. A következő olimpiáig mindenképp szeretném folytatni, de ha nem lesz változás, más irányba kell fordulnom.”

Hogy ez a más irány mi lehet, egyelőre rejtély, nem kizárt azonban, hogy Sidi sok nehéz helyzetben lévő versenyzőhöz hasonlóan külföldön folytatja, akár már Londonban is.