A Világjátékokon nyert az ejtőernyős Asztalos

2009.06.13. 16:35

Asztalos István megnyerte a célbaugrást a Légi Világjátékokon, Torinóban. A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) tájékoztatása szerint a világ legjobb 19 ejtőernyős célbaugrója indult Olaszországban. "Nehezen indult be a verseny, eleinte a 3-4. helyen álltam, egy-egy centis rontásaim voltak – nyilatkozta Asztalos. - A 7., 8. és 9. ugrásom azonban hibátlanra sikerült, így az élre kerültem. Az utolsó ugrásnál két centit rontottam, akkor úgy éreztem, hogy nem lesz meg. A Rai Uno riportere rögtön elkapott, elkezdett kérdezgetni, én meg csak annyit kértem tőle: ugyan árulja már el, hogy hányadik lettem? Tőle tudtam meg, hogy sikerült nyernem."

Asztalos pár héttel ezelőtt értesült arról, hogy szabadkártyával elindulhat a július 16-án kezdődő tajvani Világjátékokon, amelyen az olimpián kívüli sportágak képviselői vesznek részt, így alkalma nyílik a címvédésre.