Talmácsi Gábor: Sokan el sem jutnak ide

2009.06.14. 19:28
Talmácsi Gábor végigment élete első Moto GP-futamán, a vasárnapi Katalán Nagydíjon. Megfontoltan haladt, nagyon lemaradt, utolsó lett, de a szakértők is úgy látják, jó tapasztalatgyűjtés volt számára a verseny.

Talmácsi Gábor a 17., vagyis az utolsó helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság katalán nagydíján, a Moto GP géposztály vasárnapi versenyén. A rajtnál még 19-en voltak, de ketten kiestek, köztük Takahasi Juki, aki ezen a futamon csapattársa volt a Scot Hondánál.

"Nagy boldogság, hogy sikeresen túl vagyok a MotoGP debütálásomon – mondta Talmácsi a csapat tájékoztatása szerint. – Sok versenyző el sem jut ide, ez egy hatalmas lehetőség számomra."

A magyar motoros, aki péntek délelőtt írt alá új csapatához, a Scot Racing Teamhez, 800 kcm-es Hondájával életében először – első közép-európai versenyzőként – rajtolhatott ebben a kategóriában. A rajtja jó volt, előzött is egyet, de érezhető volt a rutintalansága és óvatossága, így csakis az lehetett a célja, hogy végigmenjen a pályán. Ez sikerült neki, még ha erősen le is maradt.

A motogp.com is megemlékezett tudósításában Talmácsi debütálásáról. Itt is megemlítik, jobban sikerült a versenye, mint a kicsúszott japánnak, és az utolsó helyes beérkezéssel is jó tapasztalatokat gyűjthetett.

Talmácsi tavaly még a 125 kcm-esek között versenyzett – ott lett 2007-ben világbajnok –, a mostani szezont pedig a 250 kcm-esek között kezdte, ám május 25-én szakított a Balatonring Teammel.

A vasárnapi 25 körös, csaknem 40 fokos hőségben lezajlott versenyt a sokszoros világbajnok Valentino Rossi nyerte. Az olasz nagy csatát vívott a feltörekvő spanyol csapattárs Jorge Lorenzóval. Kettejük párharca az utolsó kanyarban dőlt el, Rossi megelőzte a már győztesnek tűnő Lorenzót. Az olasz 99. világbajnoki futamelsőségét szerezte.

Harmadikként az ausztrál Casey Stoner érkezett be, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy a versenyben 106 pontja van Rossinak, Lorenzónak és Stonernek is.

A 250 köbcentisek között két magyar is rajthoz állt: az élete második vb-versenyén részt vevő Németh Balázs 18. lett, a szintén Apriliával próbálkozó Tóth Imre két körrel a vége előtt kiesett.

"A rajtom sokkal jobban sikerült, mint két hete, mert tudtam gyakorolni az edzéseken, és a szerelők is elmondták, mit kell tennem. A verseny első felében harcoltam a többiekkel, volt kör, amikor oda-vissza előzgettük egymást többször is. Aztán a verseny második felére szétszakadt a csoport, úgyhogy az utolsó 8-9 kört már egyedül kellett megtennem. Ez volt az első versenyem száraz körülmények között, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, a pénteki nehézségek ellenére elégedett vagyok a hétvégével" – mondta Németh Balázs.

Nyert az Apriliával versenyző spanyol Alvaro Bautista (41:09.018 p) a japán Aojama Hirosi (Honda) és a spanyol Hector Barbera (Aprilia) előtt.

A Katalán GP-n a 125-ösök befutója különös furcsasággal szolgált: a spanyol Julián Simón már győztesként ünnepelte magát, amikor kiderült, hogy még egy kör van a versenyből. Hiába gyorsított, végül csak negyedik lett, győzött az olasz Andrea Iannone (Aprilia).

Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Katalán Nagydíj

MotoGP:
1. Rossi (olasz, Yamaha) 43:11.897 p
2. Lorenzo (spanyol, Yamaha) 0.095 mp h.
3. Stoner (ausztrál, Ducati) 8.884 mp h.
...17. Talmácsi (Honda) 1:27.640 p h.
Az állás a 6. futam után: 1. Rossi 106 pont, 2. Lorenzo 106 3. Stoner 106

250 kcm:
1. Bautista (spanyol, Aprilia) 41:09.018 p
2. Aojama (japán, Honda) 41:16.203
3. Barbera (spanyol, Aprilia) 41:16.300
...18. Németh (Aprilia) 42:48.506 Tóth Imre (Aprilia) kiesett.
Az élcsoport: 1. Bautista 108 pont, 2. Aojama 96, 3. Barbera 75, ...13. Talmácsi 28,...18. Tóth I. 11

125 kcm:
1. Iannone (olasz, Aprilia) 41:10.494 p
2. Terol (spanyol, Aprilia) 2.245 másodperc hátrány
3. Gadea (spanyol, Aprilia) 2.330 mp h.
Az élcsoport: 1. Simón (spanyol, Aprilia) 84 pont, 2. Smith (brit, Aprilia) 82,5, 3. Iannone 71,5