A KERS lehet Mosley utolsó bűne

2009.06.23. 11:12 Módosítva: 2009.06.23. 11:12

Csúcson van a FOTA–FIA-harc, a csapatok lassan kikészítik Max Mosley FIA-elnököt, aki hamarosan bedobhatja a törülközőt. Évek óta elégedetlenek vele az istállók, tavaly valaki a szexbotránnyal már megpróbálta megbuktatni, de nem jött össze.

Szervezkedik, döntést hoz, irányít, sokszor a Ferrari és a többiek beleegyezése nélkül, a legnagyobb istálló mégsem ellenkezett vele, sőt, Jean Todt csapatfőnöksége alatt 2005-ben alá is írta, hogy 2012-ig az F1-ben marad. Akkor miért akarja most kicsinálni?

Talán mert a KERS, ami színtisztán Mosley ötlete, nagyon rosszul sült el a Ferrarinak. Tavaly a titokzatos energia-visszanyerő rendszer ellen szavazott a BMW-n kívül a kilenc másik csapat, mégis behozta az FIA úgy, hogy idén választható, 2010-től kötelező.

A sztárok, az F1 élcsapatai – Ferrari, McLaren, Renault – komolyan vették, milliókat költöttek rá, de néhány futam után kiderült, a borzasztóan bonyolult alkatrész még alkalmazhatatlan egy Forma–1-es autóban. Silverstone-ban már csak a Ferrari használta.

Akik nem törődtek vele, a Brawn, a Red Bull, most vezetnek, ráadásul a csapatok azóta el is vetették a KERS továbbfejlesztését, június elején megegyeztek, jövőre senki nem szereli a kocsijába. Mosley egy szót sem szólt a döntés ellen.

Todt március 31-ével távozott a Ferraritól, azóta a csapat F1-es küldöttje Luca Di Montezemolo elnök, aki a FOTA-elszakadás irányítója is.

Ő nem beszélt a KERS hatásairól, de a csapatfőnök Stefano Domenicalit vasárnap arról faggatták, mennyit szórtak el a KERS-re, és mi lett volna, ha eszükbe sem jut. ”Nem mondhatom el az összeget, de az biztos, ha az autó fejlesztésére fordítottuk volna, most olyan gyorsak lennénk, mint a Red Bull. Eurómilliókról van szó.”

Mosley szabályait el lehet viselni, hogy Bernie Ecclestone az F1-es bevétel nagy részét lenyeli, azt is, de csak addig, amíg a Ferrari és a legjobbak nyernek. Hogy milliókat fizessenek, és még bajban is legyenek miatta, már túl sok lehet.