Overdose Franciaországban lábadozik

2009.06.24. 11:51

Franciaországban, közelebbről Nantes-ban folytatódik Overdose, a 12 futamán veretlen magyar csodaló gyógykezelése. Mikóczy Zoltán tulajdonos a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta: Nantes és Chantilly között választhattak, végül úgy döntöttek, hogy a rehabilitáció szempontjából előbbi biztosít jobb lehetőséget Overdose számára, ott ugyanis Max Fournier mesterkovács hetente négyszer tudja ellenőrizni az állapotát. "Egy hónapig Franciaországban marad, az őszi programról csak ezt követően tudunk határozni - mondta Mikóczy. - Ha minden jól megy, augusztus végén, szeptember elején kezdhetünk versenyezni." A tulajdonos hozzátette: a fő cél az október 4-i, párizsi Prix de l,Abbaye, amelyre ugyanazon a pályán kerül sor, amelyen Overdose szeptember 13-án futhat, egy Group 3-as versenyen. Overdose bal első lábán az április 19-i budapesti versenyt követően észlelték a sérülést. Ezt követően a gyógyítását végző francia ortopédus kovács eltávolította a tályogot és patkót ragasztott Overdose-ra, amely kímélte a sérült bal első lábát, de jobban terhelte a jobb elsőt, így utóbbin is idült patairha-gyulladás keletkezett.