Janics, Kovács: kikaptak, borultak, nyertek

2009.06.26. 15:25
Az első magyar aranyérmet a brandenburgi kajak-kenu Eb-n a női négyes szerezte kétszáz méteren. Janics és Kovács ezüstérmes lett ugyanezen a távon. Paksy Tímea azt hitte, legyőzte a kétszázas favorit spanyol Portelát, de végül hajszállal kikapott.

A brandenburgi kajak-kenu Európa-bajnokság pénteki versenynapján a kétszáz méteres távokon már érmeket osztottak. A magyarok egy arany- mellett három ezüst- és egy bronzérmet szereztek.

A Janics–Kovács páros az első előfutamban beragadt, de már száznál vezetett, első helyen került a délutáni döntőbe. Ott azonban nem bírt a németekkel, Fanny Fischer és Nicole Reinhardt minimális különbséggel, bő egy tizeddel győzött. Mióta a páros 2004 óta együtt versenyez, világversenyen először kapott ki.

„Nem éreztem úgy, hogy beragadtunk volna, de tény: az elején a németek nagyon elmentek. A végén jöttünk, de nem volt elég, 12 századdal kikaptunk” – értékelt Kovács.

A két versenyző klasszisát igazolja, hogy fél óra sem telt el, és máris első helynek örültek, mert a négyesben, Paksy Tímeával, valamint Fazekas Krisztinával kiegészülve a legjobbak lettek. Ráadásként úgy lettek elsők, hogy a páros befutója után a hideg vízbe borultak, és percekig senki sem sietett a segítségükre.

Kovács Kati elégedetten veregette meg Natasa hátát az eredményhirdetés előtt: „Nati, így már nyugodtabban versenyezhetünk holnap, hiszen az aranyérem már megvan”.

Fazekas Krisztina egy számosként száz százalékos eredménnyel zárt. „Csak azt éreztem hátul, nagyon gyorsan megyünk, nem mertem kinézni, csak arra koncentráltam, hogy kövessem Natasa ritmusát. Örülök, hogy így alakult, hiszen nem sokat tudtunk gyakorolni, utoljára a 2006-os szegedi vb-n ültünk így együtt.”

Paksy egyéniben szintén a második helyen ért célba, nyolc századdal előzte meg a szám specialistája, a spanyol Teresa Portela. „Nagyon szoros befutó volt, azt hittem, nyertem, emiatt kicsit csalódott is vagyok, de azért persze örülök az éremnek” – mondta a futam után.

A Balázs Péter, Horváth Gábor, Bozsik Attila, Sarudi Pál kenunégyes is második, a Kadler Viktor, Gyertyános Gergely, Dombi Rudolf, Boros Gergely kajaknégyes harmadik lett.

Délután rendezik a váltóversenyeket, ezek először kerültek a programba.