Sokáig tart még a dunaújvárosi lejtmenet

Amikor 2001-ben távoznia kellett a Dunaferr cégcsoportot vagyonkezelői szerződéssel irányító Acél XXI. Kft.-nek, sejthető volt, hogy a váltás a vállalat mellett a sportegyesületre is hatással lesz. Az egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerülő Vasmű új vezetői sokkal kevésbé tartották fontosnak a sportot, és a korábbi, évi legalább egymilliárd forintos támogatás helyett azonnal négyszázmillió forint jutott csak a klubra. Ez nem egyforma helyzetben érintette a különböző szakosztályokat, ugyanis már a sikerkorszak végén megindult az önállósodás. Elsőként a jégkorongozók alapítottak önálló kft.-t, majd a futballisták és a női kézilabda is elszakadt.

Szétszéledtek

Elsőként a legnagyobb pénzt felemésztő futball dőlt be. A cég támogatásának kiesésével több százmillió forintos adósságot halmozott fel a kft., amelyet egy helyi vállalkozó, Héger István próbált megmenteni. Amikor végleg kudarcot vallott, az NB I.-ből kiesett, ifikkel kiálló csapatot működtető vállalkozás csődbe ment, a Dunaferr SE pedig nem támogatta tovább a felnőtt labdarúgást. A futballisták innentől kezdve – egészen ez év elejéig – a másodosztályban próbálkoztak. Ez a klub azonban jogilag és nevében sem volt már azonos a bajnokcsapattal: 2003 nyarán az NB II.-es Fótot működtető céget vásárolta meg Héger, és költöztette a városba, a név pedig Dunaújváros FC lett.

Ez az időszak már többek elmondása szerint is marakodással, civódással telt. Előfordult, hogy a pénzügyi gondok miatt felháborodott hokisok egy szórakozóhelyen futballistákon kérték számon a problémákat, ők ugyanis úgy tudták, a focisták miatt nem juthatnak időben pénzhez.

A hoki útja

A jégkorongozóknál a kezdeti időben nem fenyegett összeomlással a fő pénzforrás megcsappanása. A problémák a háttérben maradtak, aztán 2003-ban a szakosztály klubot és nevet is váltott, az önkormányzat egyesületébe, a Dunaújvárosi AC-be került át. Így is a szövetség kilencmilliós kölcsöne mentette meg a hokicsapatot a visszalépéstől. Hiába remélték a megmenekülést a váltástól, hiába állt az Invitel a csapat mellé, illetve érkezett a svéd vonal, hamarosan a DAC keretei között is ellehetetlenült a szakosztály.

A 2005/06-os szezon elején meghatározó játékosok távoztak – Ladányi Balázs és Horváth András –, majd a végén nemcsak a bajnoki döntő maradt el tíz év után először, hanem a DAC is bejelentette, megszünteti a csapatot. A meghatározó játékosok legtöbbje ment, amerre látott, a romokon pedig az utánpótlás addigi vezetőjével, id. Azari Zsolttal új cég, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. és új klub, a Dunaújvárosi Acélbikák (Dab) alakult.

Kft.-kbe vitték ki a női és a férfi kézilabdát is, előbbi ténylegesen elszakadt a Dunaferr SE-től, utóbbi pedig a klub keretein belül maradt, a működtető cég, a DSE százszázalékos tulajdona.

Kézisháború

A női kézilabda magánkézbe került, 2004-ben külső befektető érkezett. A korábban a városházán, a polgármester Kálmán András mellett is dolgozó Silye Attila a saját bevallása szerint soha nem kacérkodott a sporttal, legfeljebb a tévéből követte az eseményeket. A női csapat vezetését azonban ismerte, így hívásukra szállt be a működtető kft.-be. Átmenetinek szánta a befektetést, úgy gondolta, idővel másnak adja el üzletrészét.

Silye mostanáig a cégben ragadt, annak ellenére, hogy 2006 végén szóban megállapodtak a Dunaferr vállalatvezetőivel arról, hogy visszakerül a céghez a női kézilabda. Nem került, a cég pénze egyre kevesebb lett, tavaly nyáron a Vasmű melletti másik nagy támogató, az Astra Zeneca gyógyszercég is kiszállt. Az évek során folyamatosan gyengülő csapat megroppant, bár az NB I.-et tavaly ősszel még dobogóra esélyesként kezdte. Idén februárban felnőtt játékosai elhagyták a Dunaferrt, és a megmararadt ifikkel csak a korábbi eredményeknek köszönhetően maradtak az élvonalban.

A női és a férfi kézilabda különútjai azért is váltak fontossá, mert a korábbi rivalizálás idővel ellenségeskedéssé fajult. A két csapat vezetői igazán nyílt konfrontációba soha nem bocsátkoztak, de különböző fórumokon kölcsönösek a vádaskodások. Az elmúlt években szükülő forrásokért egyre elkeserdettebb a küzdelem folyt, és ebben nem együtt léptek fel az érdekeltek, hanem egyre inkább kiszorítósdit játszottak. Az eldönthetetlen, melyik fél akarta előbb vagy éppen nemtelenül ellehetetleníteni a másikat. Az biztos, a város sportjában sokan úgy vélik, a férfi kéziseket vezető Bene Gyula szeretné saját csapatának a lehető legtöbb forrást, akár mások kárára is, megint mások viszont a női kft. tulajdonosát és vezetőit vádolják, hogy a többi klub ellen szítottak támogatókat.

Fogy, de nem kevés

De mi is volt a tét? Elsősorban az, hogy az aranykor bőségesen folyó százmilliói, milliárdjai után a sportra még mindig sokat, de a korábbinál lényegesen kevesebbet áldozó Dunaferrtől mennyi érkezik. Az eddigi fejtegésekben még nem volt szó arról, hogy 2004-ben privatizálták a céget, és ekkor az új ukrán tulajdonosoktól sokat vártak. A donyecki székhelyű Donbassz – amelynek elnöke érdekelt a Metallurg Donyeck futballcsapatában is – azt ígérte, "új impulzusokat" kaphat az újvárosi sport, ez azonban nem történt meg. A Dunaferr folytatta a DSE, a férfi és a női kézilabda támogatását, előbbit támogatóként, utóbbit reklámszerződésekkel. Az egyértelmű volt, hogy ez az összeg a korábbi sikerek megismétléséhez nem elegendő, de tavaly télig így is összesen évi több mint 300 millió forintot juttatott sportra a cég.

Viszonyításul érdemes leírni, hogy ennyi pénzt kevés magyar futballklub tud évente összehozni, de a BL-döntős győri női kézisek vagy a tavaly KEK-győztes veszprémi férfi kézisek költségvetése sem a sokszorosa ennek. Ehhez hozzávehetjük, hogy az önkormányzat idén több mint 600 millió forintot áldoz sportra, és bár ennek csak nagyon kis része megy versenysportra, a létesítményfenntartáson keresztül így is jelentős pénz jut az élcsapatoknak. Érdemes az 50 ezres város sportköltségvetését is viszonyítani: a három újvárosnyi Szegeden a közgyűlés egymilliárdot ad, a kétszer nagyobb Győrben és Kecskeméten viszont nem éri el a dunaújvárosit a helyi sportköltségvetés.

Ezen a két forráson kívül Dunaújvárosban kevés jelentős támogatót tudtak bevonni a sportba az elmúlt években, ami mostanra egyértelműen kiütközött. Ez persze eredhet abból a kegyelmi állapotból is, amelyet a tízéves aranykor jelentett, és amely okozhatott kényelmességet, tespedtséget a sportvezetők között. De a Dunaferr bőkezűsége eredményezhette azt is, hogy kevésbé alakulhatott ki a sporttámogatás hagyománya.

Előfordulhat az is, hogy egy ötvenezres magyar város lehetőségei a sportban jóval kisebbek, mint azt a tíz évig tartó Dunaferr-aranykor sikerei sugallták. Ez valószínű lehet, hiszen a DSE öt szakosztálya nyert bajnoki címet a 2000-es évek elején, és mellettük a Dunaújvárosi Főiskola női pólósai is öt aranyat szereztek zsinórban. Ez a túlméretezettség máig terheket ró a városra, hiszen jelentős sportiskolai hátteret tartanak fenn, amely fölül mostanra elfogyott a felépítmény.

A jövő szerényebb, de szerethető is lehet Újvárosban. A férfi kézilabda talpon maradt, végig magas színvonalon tartotta utánpótlását, ebből ma is tudnak építkezni. Ahhoz persze a két nagy – a hatalmas pénzből gazdálkodó Veszprém és Szeged – óriási kisiklásai kellenének, hogy a Dunaferr a bajnokság első két helyének valamelyikére odaérjen. A jégkorongozók szintén az utánpótlásukra alapozhatnak, és arra, hogy a 2006 óta dolgozó vezetők elsősorban a biztos alapokból és a józan gazdálkodásból indulnak ki. Azari nemrég egyértelművé tette, hogy belátható időn belül bajnokságot akarnak nyerni. Az Alba Volán 19 erősödését látva ez nem tűnik könnyen elérhetőnek, de a bajnoki döntőbe akár vissza is térhet a klub.

Rossz kilátások

A nagy talány a női kézilabda és a futball. Előbbi jövője még a szezon végén is bizonytalannak tűnt, ugyanis a bajnokságot befejező ificsapattal nem lehet nekivágni az újabb évnek, erősítésre a mostani keretek között viszont biztosan nincs esély. Felmerült az is, hogy a női pólóhoz hasonlóan a kézisek is a Dunaújvárosi Főiskolához kerülnek, amely szerényebb, de stabil kereteket tudna biztosítani egy, a fiatalokra alapozó együttesnek.

Az élvonalbeli vagy legalább másodosztályú futball azonban jó időre eltűnt Dunaújvárosból. Az önkormányzat az NB II.-es csapat visszalépése után úgy döntött, hogy a megyei első osztályú Pálhalma együttesét támogatja. Így viszont kihasználatlan marad még jó ideig a bajnokcsapat miatt egymilliárdért felhúzott és még mindig csak félkész tízezres stadion.