Iszonyú gyors vagyok az új dresszben

2009.07.21. 19:02 Módosítva: 2009.07.21. 19:03
A 2005-ben világbajnok úszó, Cseh László úgy gondolja, a sportágban zajló dresszháború azt is hozhatja, legjobb idejével sem lesz döntős. Rémisztő – jelentette ki, de reménykedik, hogy a tehetségnek van még szerepe. Phelps nem hiányzik neki, van más, akivel küzdenie kell.

Három számban indul a júliusi 26-án kezdődő úszó-világbajnokságon a háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László. 200 pillangón mutatkozik be jövő kedden, a 400 vegyes az olimpiával ellentétben ezúttal a zárószám. Csakúgy, mint a 2007-es melbourne-i vb-n, ahol ötödik lett, nem bírta a végét, fejben is szétesett.

„Nem csináltam még soha ilyet, érdekes lesz. Közel van a 200 pillangó és a 200 vegyes egymáshoz. A pillangó döntője mellett úsznom kell a vegyes elődöntőjét. Szívesebben úszom le először a négyszáz vegyest, mert rögtön megérezhetem, milyen erőben vagyok, mennyire tudok könnyedén menni, meg hát a kétszázakon már majd csak túl leszek valahogy. Most más a helyzet, de arról még nem tudok, mit mondani, hogy ez előnyös, vagy sem. A helyszínen derül ki” – mondja Cseh László.

A 24 éves klasszis többször kiemelte, az a legfontosabb, hogy első számában könnyed tudjon maradni, az megnyugtatná. Rosszul érezné magát, ha erőlködve, görcsösen kellene úsznia, csak úgy bírná a végét.

Nem érte váratlanul, hogy az amerikai válogatón kiváló eredmények születtek, de szerinte Tyler Clary 400 vegyesen a szuperruhának köszönhetően került a 4:08-as határon belülre. Lehet, hogy a Jaked dressze két vagy három másodpercet is jelent, bár szerinte ezeket nem lehet összemérni, minden megérzésen alapulhat.

„Mind a három számban felveszem az egész testes Arena X-Glide-ot, nem veszíthetek vele semmit. Megpróbálom, mert ha nem tenném, esetleg ezzel okolhatnám magam. Most lesz az első olyan 400 vegyesem, amelyen egész testesben fogok úszni. Kezdetben nagyon rosszul éreztem magam benne, nyomta a vállam, úgy éreztem, a lábrésznél befolyik a víz, sokkolt, ezért volt az a nyilatkozat.

A sok edzés után azt mondhatom: jól hozzászoktam, komfortosabb érzést nyújt, mint az, amelyet betiltottak. Kevesebb benne a gumi, más a szabása. Nagyon erősen fogja a lábszáramat, iszonyatosan nagy sebességre vagyok benne képes. Nem tudom, ennél jobb termék lehet-e forgalomban, azt hiszem, nincs. Úgy látszik, a Speedo dresszei kifutottak, már nem lesznek meghatározóak. A Jakedre nagyon sokan esküsznek, de szerintem ennél az sem lehet sokkal jobb, csak amiatt értek el több rekordot, mert már január óta ismerték, többen tudtak hozzájutni, mint az Arenához, az csak június végére készült el” – foglalta össze véleményét a szuperruhákról.

Az olimpián csak három aranyat nem Speedóban nyertek, a többit mind elvitte az amerikai cég. A német gyorsúszó Britta Steffen Adidasban kétszer nyert 50 és 100 gyorson, Manuela Pellegrini Arenát viselt.

Pár év alatt ide ért az úszás, sokkal jobban számít, mint bármikor, hogy ki melyik cég ruháit hordja. Kisebb titkolózás is van, előre nem jelentette be mindenki, melyik céggel áll kapcsolatban, a hollandok például hármat is kipróbáltak a felkészülési időszak közepén.

„Nyilván csalódott lennék, ha a legjobb időmmel nem kerülök döntőbe, és csak kilencedik leszek. Rémisztő, de előfordulhat, ezt hozták magukkal a dresszek. Már nincs tuti úszás, nem elég, hogy az egyéni csúcsomnál mondjuk két másodperccel elmaradok az elődöntőben, mert akkor egyszerűen nem biztos, hogy továbbjutok. A biztonsági úszás megszűnt. Majd meglátjuk, ez mennyire lesz jó hatással.

Az biztos, hogy a tehetség felértékelődik, még így is, mert a ruha üresen nem fog célba érni. És a tehetség talán akkor jön igazán képbe, ha harmadszor kell úszni mondjuk a 200 pillangót vagy a 200 vegyest. A harmadik már a döntőt jelenti, és háromszor nagyot úszni igencsak megpróbálja az embert. Az állóképesség és a regeneráció akkor lesz elsődlegesen fontos.”

Cseh továbbra sem gondolkodik helyezésben, a legjobb idejét szeretné úszni. „Sok még a kérdőjel bennem, nem tudom, mennyivel lehetek képes javítani az egyéni legjobbjaimon. Egyszer beletettem a borítékba a várt eredményemet, most nem fogom. Annyi biztos, 200 vegyesen maradt még bennem Pekingben, lehet, ez most jön ki. Azt nem tudni, hogy a hosszabb téli kihagyás hogyan hat a 400 vegyesre. Jós nem vagyok.”

Kiss László szövetségi kapitány megerősítette, 200 vegyesen vár tőle nagy időt. Az amerikai Ryan Lochte a világcsúcs közelében volt az amerikai bajnokságon. „Szinte már meg sem lehet azokat számolni, akik az én rekordom közelében vagy azon belül teljesítettek, de ez nem nyugtalanít.”

„Nem lesz furcsa, hogy ezúttal Phelpsszel csak egy számban versenyzünk. Van más helyette. Aki eddig nem mert Phelpsszel szembeszállni, az most érzi az erőt, látja az esélyt, tudja, neki is sikerülhet egy érmet elcsípnie. Pekingben 200 pillangón voltam hozzá legközelebb, jó lenne most is tartani vele a lépést. Van itt bőven rivális, nem fog hiányozni Phelps, nélküle is lesznek nagy idők, talán az én nevem mellett is” – összegzett.

Cseh László

Cseh László 2003-ban a barcelonai világbajnokság utolsó napján, 18 évesen robbant be az élmezőnybe, második lett Michael Phelps mögött, megjavította Darnyi Tamás idejét 400 vegyesen. Egy év múlva az athéni olimpián három héttel lábtörése után bronzérmet szerzett, 200 vegyesen hat századdal maradt le az ezüstről, így lett negyedik. 2005-ben 400 vegyesen Phelps nem indult, Cseh világbajnok lett Montrealban. 2006-ban kétszeres Európa-bajnok Budapesten, 2007-ben 200 vegyesen vb-bronzot nyert Phelps és Lochte mögött, négyszázon, a befejező napon ötödik lett. Ezt leszámítva mindig megjavította legjobb eredményét, volt, hogy csak pár tizeddel, volt, hogy másodpercekkel.
Jelenlegi legjobbjai:
400 vegyes, 4:06.16 – csak Phelps úszott valaha jobbat, Lochte megközelítette idén
200 pillangó, 1:52.70 – csak Phelps úszott valaha jobbat, idén még nem, Clary megközelítette ezt az idejét
200 vegyes, 1:56.52 – Lochte és Shanteau is jobbat úszott ennél idén