A világ leggyávább bokszolója

2009.07.23. 10:33 Módosítva: 2009.07.23. 10:33

A profiboksz közönsége évek óta vár arra, hogy valaki jól elverje a jelenlegi nehézsúlyt uraló posztszovjet ökölvívókat. Lennox Lewis óta senki sincs, aki istenesen meg bírná pofozni a Klicskókat. A szomorú drukkerek mindig megtalálják a Great Black Hope-ot, de hiába bizakodnak, kedvenceiket rendre pépesre verik, akár Samuel Peternek, akár Juan Carlos Gomeznek hívják őket. Az ügyeletes reménység 2009-ben a nagy pofájú David Haye volt, ő azonban minden jel szerint el sem jut addig, hogy kiüssék az ukránok.

A hosszabb ideje pályafutása dicstelen szakaszát morzsolgató James Toney óta nem tűnt fel nagyképűbb és ostobább alak a nehézsúlyban, mint David Haye. Amit a cirkálósúlyban vitathatatlan bajnoki címig jutott brit művelt a szájával, az még ebben a sportban is sok volt, ahol az üzengetés és a beszólogatás a show fontos és elengedhetetlen eleme.

Haye nem is teljesítményével, hanem az image-ével érte el azt, hogy a legnehezebbek közt is sztárként számoljanak vele, noha ebben a súlycsoportban eddig gyakorlatilag nem mutatott semmit. Ezzel együtt villámgyorsan a klasszisok kihívójává emelkedett. Az elmúlt két hónapban aztán mindent lerombolt, amit épített.

Júniusban a Vladimir Klicsko elleni szupermeccs előtt futamodott meg hátsérülésre hivatkozva, most a szeptemberre kitűzött Vitalij Klicsko-csatára vonatkozó szerződését nem írta alá, mondván, inkább Nyikolaj Valujevvel szeretne verekedni novemberben. Eddig is kérdéses volt, másfél hónappal ezelőtti sérülése mennyire lehetett tényleg sérülés, de most már biztos, hogy nem volt az.

David Haye egyszerűen gyáva. Az önhype-oláshoz ért, máshoz ezek szerint nem. A történtek után az is kétséges, hogy a Valujev-meccs egyáltalán létrejöhet-e. Ahogy az egyik kommentező írta a Profiboksz.hu híre alatt: "Szerintem nem lesz meccs, Haye biztos hepatitiszes lesz, Valujev meg lehetetlen színű köpenyben akar bevonulni, ami Haye szamara elfogadhatatlan."

Ha mégis összejönne a csata, nem marad más hátra, mint drukkolni az orosz szörnyetegnek, hogy üsse ki minden idők legnagyobb nehézsúlyú kamubokszolóját, és takarítsa el a súlycsoportból. Haye-nek a cirkálóban van a helye, ott kellene összecsapnia az egyre jobb Adamekkel, az lenne a történet csúcspontja, ha a lengyel törölné fel vele a padlót.

A publikumnak meg ideje más reménység után néznie.