Budapest tényleg nem Bukarest

2009.07.24. 15:37

Az elmúlt egy hétben kiderült, a pökhendi kivagyiság, a körülöttünk élők folyamatos lenézése, az alibizés milyen mélyre vezet. Az Újpest Európa Liga-párharca a Steaua ellen megmutatta, hogy a kozmetikázható és félremagyarázható gazdasági adatok mellett már a hétköznapi életben is beelőztek minket a mindig lesajnált románok.

Amikor egy hete az Újpest-táborral együtt a bukaresti forróságban álltam, élelem és folyadék nélkül, elviselhetetlennek éltem meg a helyzetet. Aztán előbb vízhez, a meccs után pedig ételhez jutottam, és derengeni kezdett, hogy a megalázó beengedést, a Steaua-ultrák egyszeri dobálózását leszámítva minden rendben zajlott. És ez elsősorban a román rendőröknek volt köszönhető, akik a helyükön voltak, és bár néha tanácstalannak tűntek, higgadtan és gyorsan léptek, amikor tényleg szükség volt rájuk.

A román kemény mag inkább óvodásan otromba, mint valóban sértő üzenetéből is csak utána lett hisztéria. (A román nézők egyébként folyamatosan bozgoroztak, hazátlanoztak, ami sokkal sértőbb a buta feliratnál.) A magyar sajtó szemforgató módon csak ezen a feliraton lovagolt, azzal nem foglalkozott, hogy az újpestiek – hasonlóan minden magyar táborhoz – milyen lelkesen cigányoztak, szarrománoztak. A saját sértéseinkhez már nagyon hozzászoktunk az elmúlt években, azok igazából ismerős rigmusokká szelídültek.

A hangulatkeltés aztán indokolta is a példátlan elővigyázatosságot Újpesten: a Szusza Stadion megközelíthetetlen erőddé változott. Később kiderült, ez is úgy sikerült, mint sok minden ebben az országban, sokan voltak a rendőrök, ott is voltak, de minek. És végül azoknak lett igazuk, akik a meccs előtt azt mondták, addig hagyják balhézni a szurkolókat a rendőrök, amíg lesz okuk arra, hogy szétverjék őket.

Valóban hagyták, rezzenéstelenül nézték végig, ahogyan az érthetetlenül a stadionba került pirotechnikai eszközöket rádobálták a Steaua-táborra. Ekkorra már teljesen felpaprikázódtak a románok, akik indokolatlanul nagy helyet kaptak, így nyugodtan szaladgálhattak a kapu mögötti szektorban. Amikor a lelátó közepén lévő egyik kerítést átszakították – hiába voltak még így is tíz méterekre a magyaroktól –, azt már fenyegetésnek vették a rendőrök, és egy másik kerítés mögül lefújták őket könnygázzal. Mindeközben a hangosbeszélő azt harsogta, hogy a rendőrök ki fogják üríteni azt a szektorrészt, ahonnan a petárdák szálltak. Néhány métert valóban haladtak a rendőrök, de tovább nem jutottak.

A rendőrök mélyrepülése folytatódott a lefújás után. Már az is amatőrnek tűnt, hogy a majdnem tízezres tömegnek a szűk Mildenberger utcán kellett elhagynia a stadiont. (A néhány száz román néző kiengedése miatt ugyanis még a sajtómunkásoknak is erre kellett távozniuk.) Itt aztán a talpig beöltözött kommandósok látványa a maradék rakéták kilövésére sarkallta a feldühödött lilákat. A teljességgel impotens, sündisznó alakzatba rendeződő rendőrök riadtan tekintgettek a már mindeféle tárgyakkal dobálózókra, akik közé bekeveredtek, mint akik azt sem tudják, hol vannak.

Néha újabb adag rendőrök érkeztek futólépésben, majd egyszer csak előkerült a könnygáz. Akik a rendőrök mögött haladtak, és legfeljebb mérgesek voltak, de nem támadtak, azok is benyelték. Sőt, a rendőrök túloldaláról érkező repülő tárgyak is megtalálták őket, egy tíz év körüli kislány megsérült. Aztán a környező utcákban folytatódott a kiszorítósdi, kergetősdi – akárcsak 2006 szeptemberében.

Egyértelmű volt: a rosszul kitalált rendszerben a felkészületlen, határozatlan rendőrök képtelenek voltak megelőzni a dühös lilák tombolását, sőt még hergelték is őket. Az igaz, hogy nem a rendőrök dühöngtek, de akárcsak a stadionban, itt is képtelenek voltak normális viselkedésre bírni az újpestieket.Pedig Bukarestben bebizonyosodott, ez egyáltalán nem megoldhatatlan feladat.

Azonban ezen az estén nemcsak a petárdák jelentették a támadást: a hazai szurkolók – függetlenül attól, a kemény magban ültek-e, vagy a főtribünön – gusztustalanul viselkedtek Székely Jánossal, a Steaua magyar támadójával szemben. A korábban a Székely himnuszt éneklő tömegből sokan előbb buziszékelyezték a futballistát, majd góljánál a fél stadion le is hazaárulózta. Ez a jelenet jól érzékeltette, milyen zavar van a fejekben ebben a témában. A magyar nacionalizmus ugyanis csak a kirekesztésig, a mások tagadásáig és gyalázásáig tartja fontosnak a magyarságot. Székely pedig átélhette az erdélyiek (és más határon túliak) szokásos megaláztatását: nem kellenek sem ott, sem itt, Romániában bozgorok, hazátlanok, az anyaországban büdös románok.

A második meccs végére új értelmet nyert a sokszor elhangzott felháborodás: Budapestet ne keverjék Bukaresttel. Valóban, távolodunk. Mégicsak jobb lenne, ha összekevernének minket.