Cseh László nagy hajrával ezüstérmes

2009.07.30. 17:52
A római úszó világbajnokság ötödik napján megszületett a második és a harmadik magyar érem. Cseh László 200 vegyesen sokáig csak a harmadik helyen haladt, de az utolsó métereken megverte a brazil Pereirát. A győztes, világcsúcsot javító Ryan Lochte-ra nem volt veszélyes. Hosszú Katinka 200 pillangón nagyon igyekezett, és odaért a harmadik helyre. A világbajnok Schipper nyert a kínai olimpiai bajnok Liu előtt.

A pekingi olimpián ezüstérmes Cseh László és az amerikai Ryan Lochte közt mindössze egy századmásodperc volt a különbség 200 vegyesen. A római úszó világbajnokság elődöntőjében ki sem lehetett mutatni különbséget, holt versenyben csaptak a célba. Cseh mondta is utána, furcsa verseny volt, de nem feltétlen az azonos idő - 1:55.18 - miatt.

cseh2

„Mintha ment is volna, meg nem is Lochte, bár nem gondolom, hogy 1:55-ös időnél az ember nagyon spórol az energiával. Az a megérzésem, hogy benne még maradt erő. Rólam is elmondható ugyanez, elvégre fékeztem picit, hiszen ez mégis csak az elődöntő volt.”

Cseh amúgy 19 századdal maradt el attól az időtől, amit edzője, Turi György edzője előírt neki. Turi azt ellenben nem árulta el, hogy a csütörtöki döntőben, mennyit vár tőle, de nem lepődne meg, ha világcsúcs kellene a végső sikerhez.

Cseh a szokottnál rövidebb felkészülése, majd egy héttel ezelőtti vírusos fertőzése ellenére már két Európa-csúcsot úszott, elsőre ráadásként úgy, hogy elrontott egy fordulót, és még a csuklója is kiakadt. Turi úgy gondolta, pillangón több nem jöhet ki belőle, háton és gyorson viszont igen.

A legjobb magyar úszó most biztosan nincs hátrányban a dressz miatt, Turi mondta is: „Amennyit veszítettünk a felkészülésen, annyit nyertünk az új úszódresszen. Ez a színtiszta igazság, aki ezt nem ismeri el, nem mond igazat.”

Cseh az Arena X-Glide nevű termékében úszik, amelyikben a német Biedermann nagyon megverte Phelps-t 200 gyorson, és amelyik most a legjobb modell. A 25 éves magyar eddig nem is úszott olyan ruhában, amelyik teljesen eltakarta a testét.

cseh3

A versenyzőket 18 óra 12 perckor szólították a rajtkőre, Lochte jobban kapta el a rajtot, de csak nyolc századdal vezetett a pillangó után. Háton már négy tized volt köztük, Thiago Pereira is megelőzte.

Mellen nőtt a távolság, gyorsan kiderült, hogy csak a második helyre lehet esélye a magyarnak. Az utolsó hosszon nagyot hajrázott Cseh, maga mögött hagyta Pereirát, és nem hagyta, hogy a másik amerikai, a mell után nagyon zárkózó Shanteau megelőzze. Végül 12 század volt köztük.

Lochte világcsúccsal (1:54.10) nyert, Cseh elmaradt valamelyest Európa csúcsától, 1:55.24-gyel ért célba. Ha megússza legjobb idejét, akkor is csak csökkentett volna a több mint egy testhossznyi hátrányon.

cseh1

"Kicsit csalódott vagyok, örültem volna, ha megúszom a legjobb időmet, és javítok az Európa-csúcsomon. Lochtet most nem nagyon lehetett megverni, igencsak rákészült erre a számra. Nem élveztem annyira az úszást, mint az elődöntőben, a fordulóm sem sikerült hátról a mellre. Szeretném hinni, hogy a betegségem nem hátráltatott, de azt majd csak az utólagos vizsgálatok derítik ki. Gyorson mindent beleadtam, kiúsztam magam, végül szoros csatában lettem ezüstérmes."

A másik magyar, az ajkai Kis Gergő nyolcadik lett.

Az Amerikában tanuló, bajai Hosszú Katinka 200 pillangón ugyancsak a legjobb idővel, szintén Európa-csúccsal került a döntőbe. Az elődöntőben nagy hajrával előzte meg az amerikai Mary Descenzát, aki pár órával korábban döntötte meg a világrekordot.

Nemcsak rá kellett viszont figyelnie, hanem a kínaiak olimpiai bajnokára, Liura, valamint a címvédő ausztrál Schipperre.

Hosszú nem volt az első háromban ötvennél, a két kínai viszont gyilkos iramot diktált. Száznál sem változott a helyzet, Liu majdnem egy testhosszt vert a mezőnyre. A mozgása sokáig nem tört meg, de az utolsó ötvenet most sem bírta úgy, mint Pekingben.

150-nél indult meg Hosszú és az amerikai valamint az ausztrál. Schipper irtózatos erővel tört előre, Hosszú nem tudta vele a lépést tartani. Schipper lehajrázta Liut, a magyar pedig a harmadik helyen ért célba. Egy századdal maradt el szerdai Európa-csúcsától, egy év alatt 10 másodpercet javult. Descenza lemaradt a dobogóról, pedig szerda délelőtt még világrekordot döntött.

Gyurta Dániel nagy Európa-csúcsot úszott a 200 mell elődöntőjében, 2:08.08-at ért el, ezzel a negyedik legjobb idő az övé. Az ausztrál Sprenger világrekorddal (2:07.31) lett első a szélső pályán. 

"Életem legjobbját úsztam, Európa-csúccsal vagyok döntős. Holnap azért más verseny lesz, nem érzem sokkolónak a világrekordot. Ez a szám ennyire sűrű. Jól ment az úszás, az utolsó hossznál vettem észre a két ausztrált, hajráztam, de későn. Egy kicsi még maradt bennem, remélem ez elég lesz holnap, mert éremért jöttem Rómába" - értékelt a 20 éves versenyző.

100 gyorson a francia olimpiai bajnok Alain Bernard kikapott a brazil Cesar Cielo Filhótól, aki elsőként áttörte a 47 másodperces határt. Nem meglepetés a brazil győzelme, mert az 50 gyors pekingi bajnokáról van szó.

Verrasztó Evelyn 100 gyorson a nyolcadik helyen került a pénteki döntőbe.

A 4x200-as női váltó megismételte az olimpiai szereplését, ugyan hat másodpercet javult, ezúttal is hatodik lett. Mutina Ágnes jól kezdett, Verrasztó Evelyn már nem bírta a végét, Dara Eszter visszaesett a nyolcadik helyre, de Hosszú Katinka a hatodik helyre hozta a csapatot. Új országos csúcsot ért el a négyes.

Eredmények

Férfiak:
200 m vegyes, világbajnok:
1. Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:54.10 p - világcsúcs (régi: 1:54.23, Michael Phelps, amerikai, 2008. augusztus 15., Peking)
2. CSEH LÁSZLÓ 1:55.24
3. Eric Shanteau (Egyesült Államok) 1:55.36
...8. KIS GERGŐ 1:59.32

100 m gyors, világbajnok:
1. Cesar Cielo Filho (Brazília) 46.91 mp - világcsúcs (régi: 47.05, Eamon Sullivan, ausztrál, 2008. augusztus 13., Peking)
2. Alain Bernard (Franciaország) 47.12
3. Frédérick Bousquet (Franciaország) 47.25

nők:
200 m pillangó, világbajnok:
1. Jessicah Schipper (Ausztrália) 2:03.41 p - világcsúcs - (régi: 2:04.14 p, Mary Descenza, amerikai, 2009. július 29., Róma)
2. Liu Ce-kö (Liu Zige, Kína) 2:03.90
3. HOSSZÚ KATINKA 2:04.28

50 m hát, világbajnok:
1. Csao Csing (Zhao Jing, Kína) 27.06 mp - világcsúcs - (régi: 27.38 mp, Anasztaszja Zujeva, orosz, 2009. július 29., Róma)
2. Daniela Samulski (Németország) 27.23
3. Kao Csang (Gao Zhang, Kína) 27.28

4x200 m gyorsváltó, világbajnok:
1. Kína (Jang Jü /Yang Yu/, Csu Csian-vej /Zhu Qian Wei/, Liu Csing /Liu Jing/, Pang Csia-jing /Pang Jiaying/) 7:42.08 p - világcsúcs (régi: 7:44.31 p, Ausztrália, 2008. augusztus 14., Peking)
2. Egyesült Államok (Dana Vollmer, Lacey Nymeyer, Ariana Kukors, Allison Schmitt) 7:42.56
3. Nagy-Britannia (Joanne Jackson, Jazmin carlin, Caitlin McClatchey, Rebecca Adlington) 7:45.51
...6. MAGYARORSZÁG (MUTINA ÁGNES, VERRASZTÓ EVELYN, DARA ESZTER, HOSSZÚ KATINKA) 7:48.04