Auguszta
-4 °C
2 °C

A Kansasnak nincs szerencséje az állatokkal

2009.08.06. 13:46

Végre van min röhögni Kansasban. A Royals nem fut nagy szezont, és az állatok sem hoznak nekik szerencsét, különösen akkor nem, amikor a Seattle Mariners az ellenfél. Tegnap este egy macska tévelyedett valahogy a pályára, és néhány perc ijedt pofával elővezetett rohangálás után betalált a dug-outba, semmi köze nem volt ahhoz, hogy a Mariners jó alaposan megruházta a hazaiakat. Nem úgy a sirályoknak két hónapja.

A szerdai bolhazsák nem sok vizet zavart, a Kaufmann Stadium sokat látott gyepszőnyegén rohangált egy sort, de a Mariners (már akkor is nyerésre álló) játékosai így is kiválóan mulattak rajta.

„Egyszer csak ott termett közöttünk – mondta az egyik cseredobó, Shawn Kelley. – Biztosak voltunk benne, hogy John [Wetteland – pitching coach] megtámadására készül, így nem volt más választásunk, mint életünk árán is megvédeni. Eltereltük a macskát, aki felugrott egy nyolc láb magas falra, és eltűnt, pedig már éppen sarokba akarta szorítani Johnt.”

Az igazi poén azonban nem ez volt, hanem a Kansas City két hónappal ezelőtti meccse, amikor más fajta vadállatok feltűnése valóban komoly zavart okozott. A clevelandi meccs 9. inningjében döntetlenre álltak a csapatok. Az utolsó támadásnál az Indians ütője a külső mezőn dzsemborizó sirályraj közepébe zúdította a labdát, a megriadó madarak közül az egyik mintha bele is ért volna a labdába, amely így becsapta az outfieldert. Ezzel az ütéssel nyert a Cleveland.

Ez a sirály, bár egy pillanatra úgy tűnik, a felszállás közben bevitt ütés megrendíti a madárcsontú állatot, végül túlélte a labdával való találkozást. Nem úgy, mint az a szerencsétlen fajtárs, akit Randy Johnson 100 mérföldes fastballjának útjába terelt a balsors. Vagy az galamb volt…?