Auguszta
-3 °C
2 °C

Négy magyar egység már döntős 200 m-en

2009.08.15. 20:38

Négy magyar egység egyből a vasárnapi döntőbe kvalifikálta magát a szombati 200 m-es előfutamokból a kanadai Dartmouth-ban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a többiek a magyar idő szerint 20:55 órakor kezdődő középfutamokban folytathatják szereplésüket. A Kovács Katalin, Janics Natasa kajakos duó, a Paksy Tímea, Kovács, Janics, Fazekas Krisztina négyes és a Horváth Gábor, Bozsik Attila, Németh Gergő, Foltán László összeállítású kenus kvartett elsőként, a Bozsik A., Horváth kenupáros pedig harmadikként ért célba, s mivel ezekben a számokban az első három egyenes ágon továbbjutott, már készülhetnek a döntőre.
A Kadler Viktor, Molnár Péter kajakos duó és Horváth (C-1) is harmadik lett futamában, pedig egy első hellyel egyből a legjobb kilenc közé került volna és megspórolhatta volna magának a második fordulót. A Kadler, Gyertyános, Beé István és Boros Gergely alkotta kajakos kvartett - Magyarország címvédő ebben a számban - csupán ötödikként ért be, itt az első három hely ért finálét. Az egyesben címvédőként induló Janics első, a férfiak hasonló számában próbálkozó és az előző vb-n bronzérmes Gyertyános Gergely pedig második lett előfutamában, a helyezések egyformán középfutamot értek, mert ezekben a számokban - a nagyszámú nevezések miatt - nem lehetett egyből a döntőbe kerülni. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottságának csütörtöki döntése értelmében a férfi K-1, K-2 és C-1, valamint a női K-1 200 m immár ötkarikás szám.