Loeb egyelőre nem megy a Forma-1-be

2009.08.19. 12:40

Sebastian Loeb, az ötszörös rali-világbajnok hatodik győzelmére koncentrál, és egyelőre biztosan nem indul a Forma-1-ben. Ezt maga a 35 esztendős francia versenyző mondta el szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

„Szóbeszédek mindig vannak, de jelenleg csak a rali-vb-re figyelek, mert nagyon szoros a verseny, és már csak három futam van hátra – jelentette ki Loeb. – A szezon végén lehetséges, hogy az elmúlt évhez hasonlóan ismét tesztelek majd egy F1-es autót, de most azon dolgozunk, hogy minél gyorsabbak legyünk, és megszerezzük a hatodik ralibajnoki címünket.”

„Az eddigi eredményeink is a csapatmunkának köszönhetőek, a felkészülésünkben nagyon sokan segítenek, nekünk pedig az a feladatunk, hogy gyorsan és pontosan teljesítsük a szakaszokat. Persze bármi megtörténhet, de ha mindenki a legjobbját nyújtja, akkor nyernünk kell” – mondta Loeb.

A 2010-es fejlesztésekkel kapcsolatban a francia versenyző úgy nyilatkozott, hogy az autójuk továbbra is Citroen C4-es marad, és túl nagy változtatás nem várható. 2011-re viszont az új szabályok miatt teljesen átalakítják a versenygépet, amelynek tervezését és tesztelését már most elkezdték. Loeböt, és monacói navigátorát, Daniel Elenát a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futamára hívták meg, illetve az idén 90 éves Citroen szerdán induló, 90 napon át tartó ünnepségét is ők nyitották meg. A versenyzőpáros mindkét tagja repült Besenyei Péter magyar műrepülő-világbajnokkal, a csütörtöki versenynapon pedig a francia pilóta, Nicolas Ivanoff viszi majd körbe őket a Duna felett kialakított pályán. (MTI)