Nigel Mansell újra autóba száll

2009.08.20. 16:17
Ötvenöt évesen újra versenyautóba száll Nigel Mansell. Az egykori Forma-1-es világbajnok fiával és a csapatfőnökkel ül a Ginetta-Zytek LMP1 volánja mögé a Le Mans Series idei utolsó futamán.
000 Par469191

Két év után indul megint autós versenyen Nigel Mansell, aki 1992-ben a Williams-Renault pilótájaként Ricardo Patresét, Michael Schumachert és Ayrton Sennát megelőzve világbajnok lett. A most 55 éves Mansell fiával Greggel, és csapatfőnökével, Lawrence Tomlinsonnal az LNT csapat színeiben ül a Ginetta-Zytek LMP1-es prototípus volánja mögé a Le Mans Series utolsó, szeptemberi futamán, adta hírül a formula.hu.

„Számomra nagyon különleges lesz, hogy megint Silverstone-ban versenyezhetek, ott, ahol rengeteg emlékezetes győzelmet szereztem. Boldog vagyok, hogy Lawrence lehetőséget adott” – nyilatkozta Mansell. Huszonkét éves fiával együtt kedden, Snettertonban tesztelte a Ginetta GZ09-es konstrukciót, de nem ez volt az első alkalom: a télen, Estorilban már kipróbálták az autót.

Greg Mansell, aki Silverstone-ban debütál a sportautóval, a következőket mondta: „Izgatott vagyok, hogy debütálhatok az LMP1-ben, és hogy édesapámmal együtt versenyezhetek Silverstone-ban.”

A verseny érdekessége még, hogy Nigel Mansell testvére, Leo is elindul a versenyen, ő azonban a Modena csapatot képviseli, és egy Ferrari F430 GT-t vezethet majd.

Nigel Mansell 1980-ban, 27 évesen indult először Forma-1-es versenyen, az osztrák nagydíjon. Öt év után, 1985-ben, Brands Hatchben nyerte élete első versenyét, Sennát és Keke Rosberget előzte meg. 1993-ban az IndyCarban is kipróbálta magát, 31 futamából, ötöt megnyert, 11-szer indult a pole pozícióból, a szezon végén megnyerte a sorozatot. A brit pilóta 1995-ben, a McLaren versenyzőjeként vonult vissza.

1998-ban a brit túraautó bajnokságba tért vissza, 2007-ben pedig a GP Masters Seriesben versenyzett egy Scuderia Ecosse GT-vel, legutóbb 2007. május 6-án indult versenyen. 2005-ben a motorsport halhatatlanok csarnokába választották.

A Le Mans Seriesben 2004 óta négy kategóriában avatnak bajnokot. Az LMP1-ben, ahol Mansell is indul, legutóbb a francia Alexnadre Prémat és a német Mike Rockenfeller nyert. A sorozat 6 futamból áll, a hétvégén, a Nürburgringen lesz az ötödik és szeptember közepén Silverstone-ban a hatodik. Eddig a francia Jean-Cristophe Boullion és Cristophe Tinseau által képviselt Pescarolo Sport Team vezet. Mansellék csapata eddig egyetlen versenyen, Barcelonában indult el, de pontot nem szerezett.

A versenyen a Forma-1-hez hasonlóan az első nyolc célba érkező pilótát pontozzák, a legjobb 10 pontot kap. Bónusz pont jár azért, ha valaki az élről rajtolva nyeri meg a versenyt. A sorozatban 15 csapat áll rajthoz.