Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Sebastian Warneck vezet a kettesfogathajtó-vb első napja után

2009.08.20. 18:56

A díjhajtás első, csütörtöki napja, azaz a mezőny fele után a német Sebastian Warneck áll az élen Lázár Zoltán előtt a vasárnapig tartó kecskeméti kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A verseny elején hosszú ideig Farkas László vezetett 54,40 hibaponttal, majd a 15. indulóként a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán 45,57 hibapontra értékelt hajtással átvette a vezetést. A délelőtti program utolsó indulójaként aztán a csapatban címvédő német válogatott tagja, Warneck több mint 3,5 hibaponttal kevesebbet ért el.

„Két éve a vb-n 40 hibapont alatti eredménnyel nyertem a díjhajtást, ami most a program eleji bizonytalankodás miatt nem jött össze” – mondta a legutóbbi vb-n, Warkában egyéniben ezüstérmes Warneck. - Mindenesetre a körülmények, így például a pálya talaja is kifogástalan. Kemény csata lesz, ebben biztos vagyok, még a díjhajtást se nyertem meg, hiszen pénteken olyan riválisaim következnek, mint a címvédő Lázár Vilmos, vagy a hollandok két korábbi világbajnoka, Riny Rutjens és Mieke van Tergouw.”

A délután folyamán kettejüknél senki nem nyújtott jobb teljesítményt, így az élmezőny nem változott. Lázár második helye mellett a már bemutatkozott másik három magyar versenyző közül Farkas László 8., Galambos Nándor 16., míg Varga Péter 22. helyen áll az első nap után. Pénteken a mezőny másik felén, köztük öt magyaron a sor. Ekkor debütál a szintén csapattag Selyben Zsolt és az egyéniben címvédő Lázár Vilmos, továbbá Láng Zoltán, ifjabb Juhász László és Ling Attila. Szombaton a maratonhajtást, vasárnap pedig az akadályhajtást rendezik a vb-n.

Díjhajtás, 1. nap: 1. Sebastian Warneck (német) 41,98 hibapont, 2. Lázár Zoltán 45,57, 3. Benny Gosschalk (holland) 47,36, ...8. Farkas László 54,40, ...16. Galambos Nándor 57,09, ...22. Varga Péter 60,54 (MTI)