Vb-második a cselgáncsozó Mészáros Anett

2009.08.29. 16:00
A 70 kg-os dzsudoka három győzelemmel jutott a döntőbe, ahol ipponnal kapott ki a kolumbiai Yuri Alveartól.

A Honvéd vb- és Eb-bronzérmese - aki utóbbi érmét éppen a vb helyszínén, a rotterdami Ahoy csarnokban szerezte 2005-ben - első meccsén a súlycsoport legnagyobb sztárjának számító Lucie Decoss-szal találkozott. A francia a pekingi olimpián második lett, világ- és négyszeres Európa-bajnok, emellett 12 Világkupa-viadalon is győzött. Mivel a súlycsoportban csak 27-en indultak, a nyitókört erőnyerőként kihagyó Mészáros egy győzelemmel rögtön a nyolc közé került volna.

A meccs a rivális intésével, majd egy földre vitelért kapott jukójával kezdődött, ám a francia újabb figyelmeztetésével máris egyenlő lett az állás. Állóháború jött értékelhető akció nélkül, így jöhetett a háromperces, aranypontig tartó hosszabbítás. Mészáros többször kezdeményezett, ám akciói nem jártak sikerrel. Maradt tehát a bírói ítélet, és a három döntnök közül valamennyien Mészárost látták jobbnak.

Az elődöntőbe jutásért a négyszeres Afrika-bajnoktunéziai Huda Miled következett, aki nem tudott mit kezdeni a stabilan álló magyarral, ráadásul háromszor intették is, így Mészáros csakhamar vazaarinál tartott. Nem ült rá a tetemes előnyre, hanem tovább küzdött, és 1:10 perccel a mérkőzésidő lejárta előtt földre vitte ellenfelét, majd karfeszítést kezdeményezett. A tunéziai kétségbeesetten lekopogta, jelezve, hogy feladja az egyoldalú küzdelmet.

"Anettből sokat kivett fizikálisan az első, hosszabbításos meccs, de nagyon ott van fejben. Türelmesen, taktikusan dzsúdózik, le a kalappal előtte" - nyilatkozta ekkor az edzője, Toncs Péter.

A döntőért az Ázsia-bajnok japán Vatanabe Minát kellett verni, az ellenfél eddig két Világkupa-diadalt aratott, az egyiket a 2006-os Hungária Kupán, a magyar összesítésben 2-1-re vezetett kettejük párharcában.

Az összecsapás elején az egy fejjel kisebb japánt kétszer is intették, majd a 22 éves magyart egyszer, ám 41 mp-cel a rendes mérkőzésidő vége előtt Mészáros előbb jukót érően hanyatt döntötte, majd kőkeményen leszorította riválisát. Vatanabe tehetetlenül vergődött 25 mp-cen át, ekkor a bíró ipponnal a magyart hirdette ki győztesnek.

Mészáros a fináléban a kolumbiai Yuri Alvearral találkozott. A tavalyi olimpián hetedik rivális remek formáját jelezte, hogy bronzérmes lett júliusban a riói Grand Slam-viadalon, és hogy a hollandiai vb-n valamennyi meccsét ipponnal nyerte.

A két dzsúdós első összecsapása eseménydúsan indult, ugyanis a kolumbiai már 34 mp elteltével vazaarit dobott a magyaron. Ezt két földre vitelért két Mészáros-jukó követte, majd 1:09 perccel a mérkőzésidő vége előtt Alvear is jukót kapott egy dobásért. A magyar versenyző a hajrában mindent egy lapra feltéve ment előre, és már csak három mp volt hátra, amikor ellenfele feldöntötte őt, és ipponnal nyert.

"Kicsit csalódott vagyok, hogy vereséggel fejeztem be a szereplést, de ez volt az első vb-döntőm, úgyhogy azért természetesen örülök is. Nagyon szeretek itt dzsúdózni, fantasztikus a közönség, ez már a 2005-ös Eb-n is tetszett. Remélem, egyszer az olimpiát is ide teszik. Végig higgadt, nyugodt voltam, akkor is, amikor a döntőben hátrányba kerültem. A technika mellett ugyanis a hozzáállásban is sokat fejlődtem edzőm, Toncs Péter keze alatt, szóval ez az érem nem csak az enyém, az övé is."

"A döntő nagyon jó meccs volt, nem sokat unatkoztunk rajta, de az elején a kolumbiai vazaarijába Anett kicsit beleindult, önmagában nem lett volna meg a dobás. Utána semmi baj nem volt, csinált két jukót, taktikusan küzdött, aztán 15 mp-cel a vége előtt kinézett rám, és csóválta a fejét. Valami történhetett, majd megbeszéljük. Talán elfáradt. A hajrában pedig az ipponnak igazából már nem volt tétje. Összességében mégis elégedett vagyok, hiszen idén Anettnak vakbélműtétje volt, sérüléssel is küszködött, csak két versenyen tudott elindulni, így amikor kedden megláttam a sorsolását, azt gondoltam, hogy csak az első meccset élje túl. Ehhez képest ezüstérmes lett. Ne legyünk telhetetlenek, bőven lesz még alkalma javítani" - nyilatkozta edzője.

Mészáros a magyar dzsúdósport harmadik vb-ezüstjét szerezte Hajtós Bertalan (71 kg, 1991) és Kovács Antal (100 kg, 2001) után.