A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) financiális okokra hivatkozva kizártnak tartja, hogy jövőre rangos kalapácsvető-sorozatot rendezzen - derült ki a szervezetnek a magyar szövetséghez kedden eljuttatott leveléből. Pierre Weiss IAAF-főtitkár e-mailjében megköszönte a MASZ szándéknyilatkozatát, melyben a magyarok vállalják a tervezett sorozat egyik viadalának megrendezését, ám az üzenet végén egyértelműen jelzi, a nehéz anyagi helyzet miatt kizárt, hogy 2010-ben megvalósuljon a kezdeményezés. A Hammer Throw Challenge gondolata rögtön azután merült fel többek között a MASZ vezetőiben, hogy kiderült, a Golden League-t jövőre felváltó Gyémánt Ligában (Diamond League) nem kap helyet a magyar atlétika legsikeresebb szakága. Weiss ezt három okkal magyarázza: a szám népszerűtlenségével, a kalapácsvetéshez szükséges felszerelés hiányával a DL-helyszíneken, illetve azzal, hogy egy két és félórás viadalon belül lehetetlenség három dobószámot lebonyolítani. "Ez egyszerűen képtelenség, ilyen nincs, olimpiai számról van szó. Harcolni fogunk a kalapácsvető sorozatért. Már felvettük a kapcsolatot más nemzeti szövetségekkel, hogy elérjük a célunkat” - háborgott az MTI-nek Gyulai Márton, a MASZ főtitkára a levél tartalmára reagálva. A sportvezető hangsúlyozta, kalapácsvető viadalok természetesen rendeznek a jövő évben is, ám nem mindegy, hogy milyen rangúak lesznek azok. Weiss levelében arra is kitér, hogy a már évek óta megszokott gyalogló, illetve összetett Vk-sorozatok is megszűnnek jövőre.
Az IAAF nem akar rangos kalapácsvető-sorozatot
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58