Már 33 csapat nevezett a Bécs-Budapest szupermaratonira

Bár még csaknem 50 nap van a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni nyitó napjáig, október 19-ig, az már most is megkockáztatható, hogy a Bécs-Budapest I. kajak-kenus, illetve evezős nemzetközi vízi túra jót tett a huszadik alkalommal kiírt, ötnapos szupermaratoni futóviadalnak. Ugyan szeptember 30-ig még a normál nevezési díjért lehet nevezni, máris van kilenc olyan atléta, aki öt nap alatt le akarja futni a csaknem 350 kilométeres össztávot. Az ötfős váltók küzdelmére megindult a tolongás: eddig 33 csapat adta le a nevezését. A futók mellett jelentkeztek már görkorcsolyás és kerékpáros indulók, s az utolsó napi, Budakeszi-Budapest félmaratonira is gyülekeznek az egynapos versenyre vállalkozók. Érdekesség még, hogy az első, kizárólag nőkből álló váltó jelentkezése is befutott. Az Artemis ötösfogata mellett akadnak olyan vállalkozó kedvű hölgyek is, akik vegyescsapatokban kötelezték el magukat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58