Visszatér az élsportba Szepesi Nikolett

Újrakezdi a versenyzést Szepesi Nikolett, sokszoros magyar bajnok, Eb-bronzérmes hátúszó. A Kőbánya SC 21 éves versenyzője, aki idén januárban jelentette be visszavonulását, kedden, sajtótájékoztatón közölte, hogy visszatér az élsportba. Szepesi elmondta, hogy az újrakezdést követően világversenyen szerencsés esetben már az ez év végi, isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon ott lehet, de legkésőbb jövő augusztusban, a budapesti kontinensbajnokságon mindenképpen indulni akar. Végső célja pedig a 2012-es londoni olimpia. "Amikor az év elején abbahagytam, még azt hittem, örökre, kissé besokalltam: háromszor is műteni kellett a kezemet, az anyukám súlyosan megbetegedett, és a pekingi olimpia sem úgy sikerült, ahogy azt szerettem volna. Mostanra változott helyzet, minden és mindenki rendben van körülöttem, elkezdett nagyon hiányozni az úszás, végül nem bírtam tovább, úgy döntöttem, újrakezdem" - mondta Szepesi, az 50 méteres hátúszás országos csúcstartója, aki szerda reggeltől régi mesterénél, Turi Györgynél folytatja karrierjét. Kiss Laci bácsi, a válogatott szövetségi kapitánya arra biztatott, hogy a 200 m hátra koncentráljak, abban lehet a leginkább keresnivalóm - mondta el az MTI-nek Szepesi, aki amúgy hat hete már magától edz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25