A Manchester City vizeletmintája

A világfutball elhülyülésének legbiztosabb jele, hogy egyre gyakrabban bukkannak fel a környékén olyan ostoba szavak és kifejezések, amilyeneket normális időkben csak politológusok, újságírók, marketingesek és egyéb idióták képesek kitalálni. Itt van például most ez a "pénzügyi dopping" marhaság, ami először Arsene "Hetvenéves Vénasszony" Wenger fejéből pattant ki, azóta viszont már átvette minden hivatalos sopánkodó és fontoskodó, élen természetesen az UEFA-val, és az ifjúkorában McDonald's-ablakokat zúzó, mindig a kisemberek mellett álló Michel Platinivel.

Wenger pénzügyi doppinggal először a Chelsea-t vádolta (hozta hírbe? tette szimpatikusabbá?), idén nyáron pedig a Manchester Cityre és a Real Madridra fogta ugyanezt. Arra a két európai csapatra, amelyek most a legtöbbet költötték igazolásokra. A francia edző szótárában a pénzügyi dopping valami olyasmit jelent, hogy ezek a klubok - szemben, mondja ő, az Arsenallal - olyan pénzből gazdálkodhatnak, amit valójában nem is ők kerestek meg. A kapitalizmusban az ilyesmit befektetésnek hívják, és nem köpni szokták rá, hanem örülni neki. Wenger azonban, aki majdnem olyan jó bőgőmasina, mint edző, ezt egyáltalán nem így gondolja. És máris itt vannak a követői.

Amióta Michel Platini lett az UEFA elnöke, a szervezet szinte mást sem tesz, mint foggal-körömmel küzd az európai foci" demokratizálásáért". Legalábbis ők így nevezik furcsa ötleteiket. Wenger látszólag kisember- és csapatpárti lózungjai így egyből termékeny táptalajra leltek itt. A pénzügyi dopping így került be az UEFA szitokszótárába is.

Aki pénzügyileg doppingol, az aljasabb, mint a műanyagból készült húgyholyaggal ügyeskedő kelet-európai kalapácsvető, és súlyosabb büntetést is érdemel nála. Mivel azonban az UEFA arra azért mégsem vetemedhetett, hogy kitiltsa a nagy pénzt a fociból, hiszen akkor nekik sem lenne miből fizetni a drága repülőjegyeket meg a BL-sorsolásra kirendelt ex-szépségkirálynőket, csavartak egy kicsit Wenger eredeti, szimplán irigy észrevételein.

A Chelsea és a Manchester City esetei után az UEFA már nem gondolja komolyan, hogy bárhogy meg tudná állítani a kétes eredetű pénzek áramlását az európai fociba. Mindegy, hogy a befektető a Szovjetunió romjaiból, a Perzsa-öböl olajkútjaiból vagy a thai államkasszából lopta a pénzét, ha a fogadó ország törvényei nem találnak kifogásolnivalót ezek befektetésén, az UEFA nem tehet semmit. Nem ők fogják átnyálazni Abramovics vagyonát, és nem is ők fogják lecsukni, ha a könyvelő valami stiklit talál. Ezért Platiniék másik oldalról közelítik meg ezt a fránya pénzügyi doppingot, és a klubok eladósodását kiáltották ki elsőszámú ellenségüknek.

A két évvel ezelőtti BL-döntőt játszó Manchester United és a Chelsea összesített adóságállománya 1,6 milliárd amerikai dollár. A Valenciáról senki nem gondolta, hogy túl tudja élni az idei nyarat legnagyobb sztárjai eladása nélkül, ám végül mind David Silva, mind David Villa a helyükön maradtak, a klub újabb bankhitelekhez jutott, és minden maradt a régiben, mindig egyetlen lépésre a szakadéktól.

Az európai nagycsapatok között sok hasonló példa van, néhányan, mint a 2000-es évek elején BL-elődöntőig jutó Leeds United, bele is buktak a fedezet nélküli pénzszórásba. Platiniéknak igazuk van abban, hogy ez így nincsen jól, különösen annak fényében, hogy például a Valencia, de rossz nyelvek szerint például a Real Madrid is eleve azért jutnak minden gazdasági logika ellenére újabb és újabb hitelekhez, mert vezetőik cseppet sem piaci alapon ki tudják ezeket járni a helyi bankoknál és a mindent behálózó politikai polipnál. A pénzügyi dopping ugyan igen hülye kifejezés erre, az azonban kétségtelen, hogy ez így bizony nincs jól.

A problémát ugyan helyesen látja az UEFA, a megoldásra tett javaslatok azonban elég homályosak. A játékosok fizetését és az igazolásokra fordítható pénzösszeget szeretnék valahogy a tényleges bevételekhez kötni, pontos összegekről azonban még nem nagyon van szó. Sokat gyengít a nemes ügyön, hogy támogatói közt jelenleg ott van az AC Milan, sőt, maga Silvio Berlusconi is.

Emlékszünk ugye arra, hogy ez volt az a csapat és Berlusconi volt az az ember, aki 1992-ben 25 millió dollárt fizetett a világklasszisnak alig nevezhető Gianluigi Lentiniért, amely ár/érték arány lényegesen felháborítóbb volt akkor, mint Cristiano Ronaldo mostani madridi igazolása. A Milannak és az olasz kluboknak úgy általában most éppen nincs pénzük versenyezni a leggazdagabb angol és spanyol csapatokkal, így nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy akárcsak Wenger esetében, itt is csak irigységről és dühről van szó, amiért éppen másnál van a feneketlen pénzeszsák.

A pénzügyi dopping elleni harc minden bizonnyal pontosan olyan eredményeket fog hozni, mint az igazi dopping elleni harc. Van azonban két érdekes vonzata ennek a naiv küzdelemnek. Az egyik az, hogy a tisztességes és becsületes középcsapatoknak betette a kaput. Sokat mond az adat, hogy az idei Bajnokok Ligájában egy szál skandináv csapat sincs, és mindössze egy-egy belga és holland.

Olyan nagy múltú, szép európai kupaeredményeket is elérő csapatoktól, mint az Anderlecht, a Feyenoord, a Rosenborg vagy a Göteborg nem lehet elvárni, hogy versenyben lehessenek a legjobb spanyol, angol vagy olasz csapatokkal. Az viszont nagyon szomorú, hogy olyan török és kelet-európai csapatok szorították ki őket a mezőnyből, amelyek zavaros pénzügyei, sokszor az állam és a helyi önkormányzat által feltöltött kasszái körül semmi nincs rendben. Míg az UEFA a kontinens egyik végén a nagyjából tisztességes, óriási pénzeket mozgató klubokat pénzügyi dopping miatt nyaggatja, a másik végen mindent szabad, és nyugodtan lehet UEFA-kupát (pardon: Európa Ligát) nyerni az elsőtől az utolsó fillérig fekete pénzből.

A másik érdekessége a pénzügyi dopping elleni inkvizíciónak, hogy Platini és az öreg kontinens nyakas bürokratái csak olyan megoldási javaslatokat tudnak felmutatni, amelyek a jelenlegi rendszert az amerikai profi sportligák módszerei felé tolnák. Valamiért kevesen hajlandóak észrevenni, hogy a világ sportjában a marxizmushoz legközelebbi ideálok éppen az NBA-ben és társaiban érvényesülnek, ahol a pénzköltés szigorúan szabályozva van és a draftrendszer szinte lehetetlenné teszi egy-egy klub évtizedeken átnyúló dominanciáját.

Azonban ha Platiniéket NBA-sedéssel vádolnák, nem a kommunizmus rájuk vetülő árnyéka miatt háborodnának fel, hanem mert ha egy dolog van, amit az UEFA még a pénzügyi doppingnál is jobban utál, az az amerikai bajnokságokhoz hasonló, zárt, európai Szuperliga létrejötte. Tehát míg egyfelől az UEFA kollektív önmérsékletet akar, addig mindent megtesz, hogy az a Szuperliga, amelynek keretei közt a ilyesminek van esélye megvalósulni, semmiképpen se jöhessen létre. Nem lepne meg, ha a nagy európai klubok ravasz vezetői, akik már évek óta ezt a Szuperligát készítik elő, behúznák a csőbe Platiniéket, és olyan helyzetet állítanának elő, amelyből már tényleg csak ez a zárt, NBA-szerű bajnokság felé lehetne továbblépni. Aztán akkor majd lehet sírni a pénzügyi doppingon, csak hogy mindenkinek legyen min nevetnie.

(Jövő héten a rovat nyaral.)