Brüsszelben búcsúzik a Golden League

Pénteken, Brüsszelben rendezik az idei Golden League-sorozat utolsó versenyét, amely egyben a 12 éve életre hívott GL záróviadala is lesz. A versenyen még három sportoló reménykedhet az egymillió dolláros fődíjban. A korábbi öt viadalon az amerikai Sanya Richards (400 m), az orosz Jelena Iszinbajeva (rúd) és az etióp Kenenisa Bekele (3000/5000 m) maradt veretlen.

Bár Usain Bolt és Tyson Gay is elfogadta meghívást. A jamaicai sztár 200-on indul, míg a Gay a 100 méteresek mezőnyében rajtol. A csata meghiúsulásának oka egyrészt Gay kisebb sérülésével magyarázható – az amerikai ágyékproblémája miatt a rövidebb táv mellett döntött – másrészt azzal, hogy Bolt úgy érezte, az év során kissé elhanyagolta a hosszabbik távot, és most valamit törleszteni akar.

„Nem Bolttól ijedtem meg, hanem egyszerűen nem akarok egy még súlyosabb sérülést megkockáztatni, hamarosan így is meg kell műtetnem magam” – magyarázta döntését Gay, aki Münchenben fekszik majd kés alá. A 1998-ban elindított Golden League-sorozat pénteken 22 órakor végleg elköszön. A jövő évtől a Diamond League (Gyémánt Liga) veszi át a helyét, amely három kontinensen sorra kerülő 15 versenyből áll majd. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58