A sportbizottság támogatja a 6+5-ös szabályt a futballban

Az Országgyűlés sport- és turisztikai, valamint külügyi és határon túli magyarok bizottsága keddi közös ülésén támogatta a FIFA azon elképzelését, hogy az utánpótlás-nevelés és a labdarúgás nemzeti érdekeinek védelme érdekében az EU tagországaiban vezessék be a 6+5-ös szabályt, mely szerint a nemzeti futballbajnokságok mérkőzésein minden csapatban legalább hat hazai nemzetiségű játékosnak kell a pályán lennie. Az EU álláspontja szerint azonban egy ilyen rendelkezés ellenkezik az Unió alapelveivel, amely semmiben sem korlátozza a szabad munkavállaláshoz való jogot.

Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság elnöke kezdeményezte, hogy Magyarország október folyamán – valószínűleg október 22-én – adjon otthont a témában egy nemzetközi konferenciának. Erre a tanácskozásra a tervek szerint a 27 uniós tagállam parlamenti sportbizottságainak elnökei, az Európai Parlament elnöke és vezetői, valamint a nemzeti labdarúgó szövetségek vezető tisztségviselői kapnak meghívást. A konferencia ötletét örömmel üdvözölte Christophe de Kepper, a NOB elnökének kabinetfőnöke, továbbá Jerome Champagne, a FIFA nemzetközi igazgatója, akik az ülésen adtak tájékoztatást a magyar képviselőknek a sport helyzetéről, esélyeiről és kockázataitól az EU-ban, a 6+5-ös szabályról és hátteréről, valamint a lassan két évtizede tartó közös törekvésük jelenlegi állásáról. Jerome Champagne bejelentette: a FIFA október 1-jétől egy új bizottságot hoz létre a kiskorú játékosok védelme érdekében. A testületnek minden fiatalkorú labdarúgót érintő átigazolást előzetesen jóvá kell hagynia, s Afrikából és Dél-Amerikából csak olyan játékosoknak adnak ki játékengedélyt, akik regisztrált akadémiákról kerülnek ki. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25