Kolonics emlékkiállítás nyílt a Csepel Plazában

Kolonics, a sportlegenda címmel emlékkiállítás látható csütörtöktől október 11-ig a Csepel Plazában, a tavaly júliusban edzés közben tragikus körülmények között elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus tiszteletére. A szerdai hivatalos megnyitón Angyal Zoltán, a tárlatot megvalósító Kolonics György Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: kettős céllal hozták létre a kiállítást.

„Egyrészt szeretnénk ápolni, őrizni és védeni Kolonics Gyuri emlékét, másfelől reméljük, hogy a kiállítást megtekintő fiatalok a kajak-kenun keresztül késztetést fognak érezni a sport és az egészséges életmód iránt.” Az ex-szövetségi kapitány megköszönte, hogy sok cég állt támogatóként a kiállítás mellé, közülük az MVM-et és a Paksi Atomerőművet külön is kiemelte. „Mindez azt bizonyítja, hogy Gyuri személye még mindig sokakat megérint.”

Tóth Mihály, Csepel polgármestere Kolonics emberi értékeit, szerénységét, becsületességét hangsúlyozta, kiemelve, hogy a 15-szörös világbajnok kenus végig hű maradt klubjához, a Csepel SC-hez, s méltán lett a fiatalok példaképe. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a tárlat Kolonics György személyén keresztül tulajdonképpen az egész magyar sportnak is emléket állít.

A kiállítás korabeli újságcikkek, fotók és tévéfelvételek segítségével nemcsak Kolonics sikerekben gazdag pályafutását, hanem a kenuzás általános történetét is felidézi. Megtekinthetők itt a kiváló kenus érmei és számos egyéb relikviái, egy emlékfalon pedig a magyar sport és kajak-kenu jeles egyéniségei emlékeznek a legsikeresebb magyar kenusra. Az október 11-én záruló tárlat hétfőtől szombatig 10-től 20 óráig, vasárnap 10-től 19 óráig tart nyitva a Csepel Plaza 1. emeletén. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25