Kajak-kenu: a németek legyőzték Magyarországot

A házigazda német csapat 4-2-re legyőzte szombaton a magyarokat a Kanalsprint elnevezésű kajak-kenu viadalon. A Potsdam belvárosában kialakított pályán a két sportági nagyhatalom versenyzői ezzel az összecsapással emlékeztek meg a 20 évvel ezelőtti határnyitásról. A hazai szövetség beszámolója szerint a táv 200 méter volt, a futamokat egy 12 méter széles csatornában rendezték meg, így az egy-egy elleni versenyeket a nézők is testközelben élhették meg.

"Lenyűgözött a verseny, bár Natasa esküvője miatt mondhatjuk azt is, hogy Szabó Gabival csak villámlátogatásra érkeztünk. Éppen ezért nem is voltunk annyira felkészültek, de örülök, hogy részt vehettem ezen a fontos eseményen" - mondta a kétszeres olimpiai bajnok Kovács Katalin, aki a szövetség szponzorainak köszönhetően különgéppel érkezett Potsdamba, és a verseny után fél órával már indult is vissza Szegedre, hogy részt vehessen olimpiai bajnok társa, Janics Natasa lakodalmán.

Eredmények:
döntők:
férfiak:
K-1: 1. Ronald Rauhe, 2. Gyertyános Gergely
K-2: 1. Rauhe, Tim Wieskötter, 2. Kadler Viktor, Molnár Péter
C-1: 1. Horváth Gábor, 2. Stefan Holtz
C-2: 1. Horváth, Bozsik Attila, 2. Robert Nuck, Holtz
nők:
K-1: 1. Katrin Wagner-Augustin, 2. Kovács Katalin
K-2: 1. Fanny Fischer, Nicole Reinhardt, 2. Szabó Gabriella, Patyi Melinda

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25