Növényi szerint ellehetetlenítik a fogyatékosok versenysportját

A Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MLMS) ebben az évben egyetlen forintot sem kapott még a neki járó állami támogatásból – hangzott el a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.

„Majdnem 13 millió forint hiányzik, s emiatt versenyek, edzőtáborok maradtak el” – mondta Növényi Norbert, az MLMS elnöke. - Segítséget kértünk a BOM-tól, de ott pitiáner karrieristának neveztek minket. A 2020-as fővárosi olimpia megvalósíthatósági tanulmányaira százmilliókat költöttek el, miközben ellehetetlenítik az állami sportvezetők a fogyatékosok versenysportját. Ha ez a terület csődbe jut, akkor a budapesti olimpiát is el lehet felejteni.”

Szekeres Pál, a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének volt elnöke (ebből a szervezetből alakult meg az MLMS) azt mondta, hogy az elmúlt években folyamatosan csökkent a látás- és mozgássérült sportolók állami támogatása, arra is volt példa, hogy saját zsebből kellett finanszíroznia a szövetség működését. „A társadalom és a kormányzat fokmérője, hogyan viszonyul a gyengékhez, elesettekhez. A sportkormányzat bizonyítványa elégséges, vagy elégtelen. Az önkormányzati minisztérium elkamuzza az idei költségvetés kifizetését, gesztust és figyelmet kapunk, a tettek elmaradnak.” – mondta Szekeres.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elmondta, hogy szerda délelőtt az ÖM-ben egyeztetett az MLMS költségvetéséről. „Nem értettem, hogy miért az MPB vezetőjével kell tárgyalni egy másik sportszervezet pénzügyi helyzetének megoldásáról. Csúnya és szomorú az a tendencia, ami kirajzolódott, 16-18 millió forint közötti összegről folyik a vita hónapok óta, erre vár az MLMS, ez az összeg töredéke az állami vezetők éves bérének, egy közepes sportegyesület költségvetése ennél magasabb. Fontos lenne, hogy a 2012-es londoni játékokig tudjunk tervezni, ez azonban a jelenlegi helyzetben lehetetlen.” A szervezők szerint a sajtótájékoztatóra meghívást kapott Simóka Bea, az ÖM sportszakállamtitkára is, de nem vett részt az eseményen. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58