A címvédő Tóth Krisztina, Póta Georgina páros hét játszmában kikapott a negyeddöntőben, ezzel búcsúzott a további küzdelmektől a stuttgarti asztalitenisz Európa-bajnokság pénteki versenynapján. A nemzeti szövetség tájékoztatása szerint a magyar kettős remekül kezdte a német Zhenqi Barthel, Kristin Silbereisen duó elleni mérkőzést, s az első három szettet megnyerte. Ezt követően a hazaiak feljavultak, és sorra hozták a játszmákat. A döntő szettben aztán már 10-3-ra is vezettek Silbereisenék, Tóth és Póta azonban nem adta fel, hat meccslabdát hárított, ám a hetediket már nem sikerült, így vereség lett a vége. A magyarok közül már csak Tóth érdekelt az Eb-n, ő szombaton, az egyes kora délutáni negyeddöntőjében lép asztalhoz.
Női páros, negyeddöntő: Zhenqi Barthel, Kristin Silbereisen (német)-Tóth Krisztina, Póta Georgina 4-3 (-8, -2, -6, 9, 9, 7, 9). (MTI)