Célba ért a földkerülő magyar vitorlázó

Méder Áron szinte napra pontosan három éve indult útnak az édesapjával átalakított tavi vitorlással föld körüli útjára. Szombat délután célba ért a szlovéniai Koper kikötőjében.

Szombat 14 órakor befejezte közel hároméves útját Méder Áron, aki hatméteres Carina 19-es típusú vitorlásával megkerülte a Földet.

A sportoló édesapja az MTI-nek elmondta, a szlovéniai Koper kikötőjében mintegy hatvanan fogadták fiát, aki a magyar szövetségtől egy kupát is átvehetett. A hajós és hajója hétfőn érkezik Magyarországra. A járművet majd a Dunán, a Margithíd és a Lánchíd közötti budai szakaszon lehet megtekinteni.

A villamosmérnök végzettségű magyar vitorlázó, aki kétéves előkészítő munka után 2006. szeptember 24-én indult világkörüli útjára, számos egzotikus helyre eljutott.

A székely származású fiatalember maga spórolta össze a pénzt az útra, amelyet először kétévesre tervezett.A 29 esztendős Méder a három év alatt 40 országot érintett, 30 000 tengeri mérföldet, azaz 55 000 kilométert tett meg három óceánon és tucatnyi tengeren.

Hajóját, az 1970-ben épült tavi vitorlás Carinát édesapjával alakította át tengeri hajóvá, de így is félt eleinte, hogy a nagy tengerjáró hajók még így sem fogják észrevenni. Leginkább arra volt kíváncsi, hogy - önmaga megismerése és korlátainak felmérése mellett - mit tanít az életről egy ilyen utazás.

Útja során többnyire a saját maga által fogott halakat ette, hiszen hajója olyan kicsi volt, hogy jelentős mennyiségű élelmiszert nem tudott tárolni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58