Újabb magyar döntős az evezős Eb-n

A döntőbe jutását már pénteken bebiztosító Alliquander Anna, Hajdú Zsuzsanna könnyűsúlyú kétpár után szombaton a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes is kiharcolta a finálés szereplés jogát a fehéroroszországi Bresztben, az evezősök Európa-bajnokságán. A többi magyar egység a B döntőben szállhat vízre a vasárnapi zárónapon.

A reményfutamok során Simonék egy remek győzelemmel kerültek a legjobb hat közé, a többieknek azonban nem sikerült az első két vagy három hely valamelyikén végezniük, így ők a folytatásban a 7-12. pozícióért küzdhetnek.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint az ezúttal normálsúlyú egypárban induló Varga Tamás negyedik lett a középdöntőben, míg a nők hasonló számában versenyző Szabó Katalin, valamint az Orbán Gergely, Szekér László normálsúlyú kétpár és a könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes egyformán harmadikként zárt reményfutamában.

Az A és B finálékat vasárnap bonyolítják le az Eb-n, ahol csak az olimpiai számokban rendeznek futamokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25