BOM-Csepel együttműködés a budapesti olimpiáért

Együttműködési megállapodást írt alá a Csepel az Ötkarikáért Mozgalom és a BOM annak a közös célnak az érdekében, hogy növeljék egy Budapesten, a század első negyedében megrendezendő olimpia társadalmi támogatottságát.

A nemrégen alakult Csepel az Ötkarikáért Mozgalom törekvései elsősorban lokálisak, és az észak-csepeli területtel a középpontjában megrendezendő nyári játékok kerületi előnyeire kívánják felhívni a helybéliek figyelmét. A BOM ezzel szemben a teljes magyar lakossághoz és a döntéshozók mindegyikéhez szól, össztársadalmi konszenzust teremtendő az olimpia megrendezése érdekében - áll az MTI-hez hétfőn eljuttatott sajtóközleményben.

A BOM, a hazai ötkarikás játékok rendezésének előmozdítására 2005 novemberében alakult civil szervezet kezdeményezésére tavaly a Fővárosi Közgyűlés mind az öt pártja támogatta a 2020. évi nyári olimpia és paralimpia rendezésére vonatkozó olimpiatörvényt. Idén augusztusban a Fővárosi Közgyűlés döntést hozott arról, hogy kezdeményezi a kormánynál és a parlamenti frakcióknál a törvénytervezet elfogadását, lehetőleg még az őszi ülésszak során.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25