Most kezdődik az igazi világbajnokság

Befejeződött a második kör is a baseball-világbajnokságon, így a 22 indulóból már csak 8 csapat maradt versenyben. Igazán nagy meglepetés nem történt, nagyjából a papíron legerősebb kerettel érkezett válogatottak küzdhetnek a döntőbe jutásért a meglehetősen furcsa lebonyolítási rendszerben. Tovább után Makó G. posztja a vb igazi izgalmakat hozó részéről.

A második kör két csoportjának első négy helyezettje (Hollandia, Puerto Rico, Kuba, Venezuela, ill. USA, Ausztrália, Kanada és Tajvan) ment tovább, ők magukkal vitték a csoporton belüli, szintén továbbjutó másik 3 ellenfél elleni eredményüket. A harmadik körben minden csapat 4 meccset játszik, mégpedig a másik csoport első 4 helyezettje ellen. Az így kialakult sorrend alapján a két csoportelső játssza a döntőt, a másodikak a bronzmeccset, és így tovább.

Az első kör helyszíneiről és mérkőzéseiről elmondható, hogy a rendezők bizonyos fokig elérték céljukat, hiszen öt európai városban (Prága, Barcelona, Stockholm, Zágráb és Regensburg) több ezer rajongó láthatott világszínvonalú csapatokat, ugyanakkor a házigazda európai válogatottaknak egyelőre túl erősnek bizonyultak ezek az ellenfelek. (A rendező országok közül csak Spanyolország és Németország tudott nyerni, ők is csupán egy-egy meccset.)

Mindenképpen biztató viszont az európai baseball szempontjából, hogy – főleg a hazai csapatok mérkőzéseit – komoly érdeklődés kísérte. Megdőlt a II. világháború utáni európai nézőcsúcs, a Németország-USA összecsapást ugyanis 9 600 néző szurkolta végig a helyszínen. (Az 1936-os berlini olimpián az amerikai válogatott egymás közötti bemutató mérkőzését 125 ezren látták, többek között a right field mögött helyet foglaló Hitler is.)

A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt talán az Egyesült Államok válogatottja nyújtotta: a címvédő az első fordulóban Venezuelától elszenvedett vereséget követően 9 meccset nyert zsinórban. Mindössze egy veresége van a másik legfőbb esélyes kubai csapatnak, valamint az egymást követő harmadik világbajnokságon kiemelkedően szereplő Hollandiának is.

A vb all-star csapata is kezd összeállni, amiben biztosan helyet követel magának az amerikai Justin Smoak (10 meccsen 9 home run), a holland Sharlon Schoop (.464-es ütőátlag) és a kanadai Rene Tosoni (.390-es átlag, 3 home run, 11 beütött pont).

Az Eurosport2 keddtől szombatig minden este élőben közvetíti valamelyik aznapi mérkőzést. A döntőt szeptember 27-én, vasárnap rendezik a Rómától délre fekvő Nettunóban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25