Mégis Turán F. nyerte a Nyírség-ralit

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség illetékes bizottsága elfogadta a Synergon Turán Motorsport csapatának fellebbezését, így az eredetileg is győztes Turán Frigyes nyerte meg az augusztusi Nyírség-ralit. A szervezők augusztus 30-án azért diszkvalifikálták az ob hatodik, utolsó előtti futamán diadalmaskodó Turánt, mert Peugeot WRC-je nem érte el a minimális, 1230 kg-os határt, így a másodikként záró Herczig Norbert ugrott az élre. A csapattól az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint az utólagos vizsgálat során kiderült: a mérésnél olyan hibákat követtek el, amelyek miatt az nem volt szabályos.

"Négytagú bizottságunk az igazságot kereste, s nem zárhatott ki egy versenyzőt, akinek az autóját nem hitelesített mérleggel mérték meg. Ettől kezdve pedig nem érdekes, hogy könnyebb volt az autó vagy sem, mert az eredeti mérési helyzetet utólag nem lehetett már reprodukálni" - mondta Dudás Gyula, a ralibizottság vezetője. A pontversenyben Herczig vezet 105 ponttal, Turán a második (81). Az ob utolsó futamát, a Komló-ralit október 9-11. között rendezik meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25