Rio de Janeiro rendezi a 2016-os olimpiát

2009.10.02. 17:35 Módosítva: 2009.10.02. 17:43
A nagy esélyesnek tartott Chicago mindjárt az első körben elvérzett a 2016-os olimpiáért zajló harcban. Tokió sem élte meg a harmadik kört, Rio de Janeiro az utolsó párharcban 66:32 arányban győzte le Madridot. Dél-Amerika először rendezhet olimpiát, a Copacabanán 50 ezren ünnepeltek a hír hallatán, de százezreket várnak.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koppenhágai közgyűlését csütörtök este nyitotta meg Jacques Rogge elnök, a pénteki prezentációkat Chicago kezdte.

Az amerikai elnök, Barack Obama reggel hétre érkezett a dán fővárosba, és fél egykor különgépével már távozott is. Előtte elmondta, a város, második otthona készen áll a rendezésre, és megemlítette az 1994-es labdarúgó világbajnokságot, mert azon is megmutatták, tudnak komoly világeseményt rendezni.

obama

A második prezentációt Japán fővárosa, Tokió mutatta be. „Az ötkarikás mozgalom új iránya egyértelműen az ember és a természet kapcsolatának hangsúlyozása, és Tokió élharcosa lesz ennek" - fogalmazott a Jukio Hatojama miniszterelnök.

Luiz Inacio Lula da Silva brazil köztársasági elnök szenvedélyesen érvelt a kontinens déli része mellett, kiemelte, Rio de Janeiro 400 millió embert képvisel. „Nem csak az amerikaiak mondhatják, hogy meg tudják csinálni, hanem mi is ezt mondjuk. Brazília az egyetlen, amely a világ tíz vezető gazdasága közül eddig még nem rendezhetett olimpiát” – érvelt. Az elnök hozzátette, hogy mindenfelé a rossz közbiztonságról hallott, de ennek ellenére biztonságban lesz mindenki a városban, amely hozzálát hibái javításához, és az építkezésekhez.

A spanyol miniszterelnök, Zapatero azzal érvelt, hogy nem Madrid, hanem Spanyolország pályázatát hozta, egy olyan országét, amelyik imádja a sportot, és nagyon sokat tesz érte.

A szavazás kevéssel öt óra után kezdődött, az érintett országok képviselői kimaradtak, összesen kilencvenöten szavaztak.

zapatero

Óriási meglepetésre, az első körben a legkevesebb szavazatot Chicago kapta, és kiesett.

Az Egyesült Államok eddig 4-4 téli és nyári olimpiát rendezett, legutóbb azonban New York esett ki gyorsan, de legalább a második kört megélte. Úgy látszik, a NOB-tagok a hiányos kormányzati garanciákat nem találták megfelelőnek, ezért nem is adtak esélyt a városnak.

Az is közrejátszhat a gyors kiszavazásban, hogy Atlanta gyenge házigazda volt 1996-ban - a főszponzor nyomására kapta meg a jogot Athén előtt -, 2002-ben pedig Salt Lake City minden idők egyik legnagyobb korrupciós botrányával nyerte el a rendezést. Ez a két emlék nem könnyen feledhető a NOB tagságának.

A Fehér Ház csalódott

David Axelrod, Obama elnök főtanácsadója azt mondta: Obama személyes megjelenése a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén Koppenhágában "nem volt elég ahhoz, hogy legyőzzék a teremben jelen levő politikát", és egyéb tényezőket, amelyek szerinte Chicago ellenében hatottak. "Természetesen csalódottak vagyunk" - mondta a CNN hírtelevíziónak, hozzátéve, bár nem értek el sikert, megérte a próbálkozás. "Nem tekintem úgy, hogy elutasították az elnököt vagy a first ladyt" - mondta a főtanácsadó.
“Tanulnunk kell ebből a vereségből, a legfontosabb: az elnök nem elég mindenhez. Nem hiszem, hogy ez visszaveti majd az amerikai pályázatokat a közeljövőben. Nagy tanulság, hogy sohasem szabad lebecsülni a korábbi NOB-vezért, Juan Antonio Samaranchot” - értékelt az NBC szakértője.

A második körben Tokió búcsúzott, így Madrid és Rio de Janeiro maradt. A Tokióért lobbizó olimpiai bajnok kalapácsvető, Murofusi Kodzsi úgy értékelt, két nagyszerű pályázat maradt versenyben, és nagyon kíváncsi, melyik lesz a jobb.

Jacques Rogge elnök 18.50-kor állt a színpadra, és az ötkarikás borítékból Rio de Janeiro nevét emelte ki. Madrid legutóbb a harmadik körben esett ki, Rio el sem jutott a legjobb öt közé, és ezúttal is a brazilok kapták a leggyengébb pontszámot a szemlebizottságtól. "Éld át a szenvedélyt" - ez volt pályázatük jelmondata, 2016 augusztus 5. és 21. között rendezik meg a játékokat.

Szállodai kapacitásban Rio de Janeiro állt legrosszabbul a pályázók közül, a braziloknak kell a legtöbbet fordítaniuk a létesítményekre is, mert tíz megfelel az előírásoknak, nyolcat fel kell újítani, hetet megépíteni.

A versenyzőknek felejthetetlen élményt kínálnak, hiszen az olimpiai falunak saját elkerített tengerpartja lesz. A 2007-es Pán-Amerikai Játékokat közmegelégedésre rendezték meg, a közbiztonságot garantálni tudták. A hatmilliós Rio 2,82 milliárd dollárt mozgósít.

A városban négy központot hoznak létre, mindegyik könnyen megközelíthető, az egyik a Copacabanán lesz. Ötven kilométeres körön belül lesz valamennyi versenyszám. A legolcsóbb jegyárakat a város kínálta, 36 dollár lesz átlagban.

A szavazési fordulók eredményei:

1. kör        2. kör        3. kör
Rio de Janeiro            26            46            66
Madrid                      28            29            32
Tokio                        22            20             -
Chicago                    18             -             -
Az eredményekből kitűnik, a kiesett városok szimpatizánsai Rióhoz csapódtak, míg Madrid nem tudta növelni szavazatait.