2018 a reális cél

A héten a szokásosnál is kevésbé volt vonzó álláslehetőség a magyar felnőtt futballválogatott tagjának lenni. Dániában ugyan sikerült nyerni, ám ez nem tudta kompenzálni azt a megaláztatást, amit minden báty érez, amikor családja az öccse sikereivel szembesíti. Az ilyesmi nagyon tud fájni, és ha Geráéknak, izé, Juhászéknak közvetlenül talán nem is mondta senki, a közhangulaton azért érződött: ha egy 19 éves meg tudja csinálni, akkor te miért nem vagy képes összeszedni magad???

Felnőtt válogatottunk ismét nem jutott ki a világbajnokságra, ami most már azt jelenti, hogy azok a fiatal focisták, akiktől most sokan a megváltást várják, nem is éltek már át olyan vébét, amelyen hazájuk is részt vett. Fogalmuk sincs, milyen érzés lehet. Mint ahogy fogalma sincs drukkerek legalább két generációjának, már a hetvenes években születettek is csak emlékfoszlányokra hagyatkozhatnak. Olyan emlékfoszlányokra, amelyekben csak megalázó vereségek szerepelnek.

Nehéz értékelni a felnőtt csapat teljesítményét a selejtezőkben, hiszen a dolgok úgy alakultak, ahogy a politikusok szeretik. Azt lehet belőlük kiolvasni, amit csak akar az ember. Egyfelől majdnem végig versenyben voltunk legalább a pótselejtezőt jelentő második helyért, idegenben győztük le a csoportelsőt, és több fontos meccsen is csak a balszerencse akadályozta meg a jobb eredmény elérését. Másfelől viszont normális csapat elleni tétmeccsen összeen egy pontot sikerült szerezni, Albániát és Máltát sem vertük igazán könnyen, és egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy tényleg ki fogunk jutni. Az igazság valahol a két vélemény közt van. Erwin Koeman alatt fejlődött a csapat, megalázó vereségekbe nem szaladt bele, de ez még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy ismét kijuthassunk valamilyen világversenyre. A 2016-os, 24 csapatos EB-ben sem lehetünk biztosak.

Kivéve persze, ha az Egyiptomban a legjobb négy közé jutó U20-as válogatottunk felnőve is az élvonalban tud maradni. Akárcsak a felnőtt válogatott teljesítményét, a fiatalokét is lehet sokféleképpen értékelni. Bejutottunk a legjobb négy közé. Egy olasz válogatottat tétmeccsen tudtunk legyőzni. A tragikus, Honduras elleni kezdés után össze tudtuk magunkat szedni. Több meccset is azzal hoztunk, hogy az utolsó pillanatig tudtunk harcolni. Tizenegyespárbajt tudtunk nyerni. Voltak jó egyéni teljesítmények is.

Ugyanakkor meg az olaszok és a csehek ellen is hajszálon múlott a győzelem, az előbbi meccsen ráadásul a bíró sem volt kifejezetten ellenünk. Szemben velünk, a legtöbb komoly futballhatalom Spanyolországtól Anglián át Olaszországig nem igazán vette komolyan a tornát. Az egész torna színvonala igen alacsony volt. Sok borzasztó hibát vétettünk, elsősorban védekezésben. Nem is az egyéni bakikkal volt az igazán nagy baj, hanem például ezzel a cseh góllal, amelynél egy magyar védő állt szemben öt támadó ellenféllel, miközben nem kevesebb, mint hét kollégája a tizenhatoson belül ácsorogva szemlélte az eseményeket. Érdemes megállítani a videót abban a pillanatban, amikor megérkezik a baloldali beadás.

Akárcsak a felnőtteknél, az igazság a fiatalok esetében is valahol félúton van. Mivel azonban itt még van lehetőség a fejlődésre, annyit az örök pesszimistáknak is el kell ismerniük, hogy ebből azért lehet valami. Felnőtt világbajnokságon nagyon-nagyon valószínűtlen, hogy akár csak megközelítsük ezt az eredményt, kijutásra azonban már reális esélyünk lehet, ha ez a mostani U20-as csapat gerince nem áll meg a fejlődésben.

Vébére kijutni nem olyan nagy csoda ám, hiába tűnik lehetetlen feladatnak a mostani felnőtt kerettel. Ezt bizonyítani a legegyszerűbben az éppen most kijutott csapatokkal lehet. Szlovákia? Ugyan már. Ilyen válogatottat azért csak lehet Komanékból is építeni. Svájc? Olyat is. Sőt, a most a mi csoportunkban viszonylag simán az első helyen végző dánok színvonala sem elérhetetlen. Három jó játékosuk van összesen. Illetve hát egy, mert Poulsen tényleg világszínvonal, Tomasson viszont már öreg, Bendtnert meg majd meglátjuk. Ha ez a mostani csapat tisztességesen felnő, kicsit szerencsés sorsolást kap, és a csoportmeccseken sincs peche, négy vagy nyolc év múlva ott lehet a vébén.

Lehet. Komanékban - és nem véletlenül kell éppen az ő nevét kiemelni - ott van a lehetőség. Akik már most külföldön játszanak, azok lesznek szívesek leszegett fejjel tenni, amit mondanak nekik. Akik még nem, azok tegyenek meg mindent az egy-két éveb belüli külföldi szerződéhez. A szövetség pedig találjon nekik egy normális edzőt - és Erwin Koeman speciel ha nem is egy Guardiola, de normális edző -, aki együtt is tudja tartani ezt a most a sok közös siker hatására nyilván összekovácsolódott fiatal csapatot. Ha valaki a fentiek közül nem teszi a dolgát, a következő 24 évben is csak nézhetjük a nagyokat.