A taplóság jutalma

Ennek a cikknek a sporthoz sok köze nem lesz, úgyhogy tulajdonképpen rossz rovatban van. Valahol az Itthon, a Bűnügyek és a Gazdaság metszéspontjában lenne a helye. Megírása semmilyen élvezetet nem okoz, és az elolvasása sem jár majd sok örömmel. A Fradihoz már gázálarcban is iszonyú érzés közelíteni.

Kit érdekel a hétvégi balhé? Kit érdekel Dragóner a petárdáival? Kit érdekel, hogy ki gyújtotta fel a székeket? Kit érdekel, hogy ki siegheilezett a Hertha Berlin drukkereinek? Kit érdekel, hogy ki nyert a hétvégén? Borzasztóan keveseket.

A foci Magyarországon megszűnt össznépi sport lenni. Amikor néhány hétig úgy tűnik, hogy a válogatott talán-talán-talán kijuthat valami világversenyre, amikor elérünk valamit legalább egy korosztályos világbajnokságon, amikor generációnként egyszer egy klubcsapat bejut a BL-be, kicsit megmozdul valami. Máskor mindenkinek van ennél a vacaknál jobb dolga. A Fradi körüli mostani borzalmak is csak azért érdekesek, mert jó eséllyel végérvényesen bebizonyítják: Magyarországon tényleg soha nem is lesz foci.

Előbb azonban helyezzük egy kicsit mégis kontextusba, ami a hétvégén történt. Nem olyan kirívó vagy botrányos eset ez. Máshol is dobálnak a lelátóról. Máshol is vannak tahók a nézőtéren, akiket a balhén kívül csak az motivál, hogy fontoskodva "tárgyalhassanak" a játékosokkal, ha nem megfelelőek az eredmények. A jelenleg a spanyol bajnokságban kieső helyen álló Atlético Madrid kemény magjának képviselői is próbáltak a napokban találkozni a csapattal egy kis beszélgetésre. Az olasz stadionokban is sokszor elönt mindent a mocsok, emlékezetes volt például a tavalyi szezon vége, amikor Paolo Maldinit a búcsúmeccsén a Milan-tábor elmebeteg frakciója kifütyülte, mert a világ valaha volt egyik legjobb hátvéde soha nem volt hajlandó velük szóba állni. Ordenáré rasszizmus is van a világ sok stadionjában. Az alapvető különbség csupán az, hogy máshol a körítés mellé foci is jár.

A Fradi rendszerváltás utáni története, amely Torgyán Józsefen, Várszegi Gáboron és mindenféle sötét alakokon át ívelt a mostani angol tulajdonosokig, végleg zsákutcába érhet. Teljesen mindegy, hogy az angolok tényleg profi üzletemberek vagy gázos ingatlanspekulánsok, ahogy a most balhézók vélik. A lényeg csupán annyi, hogy most végérvényesen bebizonyosodni látszik: a Fradi nem működtethető sikeres gazdasági vállalkozásként. Ha pedig ez így van, akkor a klubnak egészen egyszerűen nincs jövője.

Ha a hatályos magyar törvények nem biztosítanak arra lehetőséget, hogy aki éppen az úr az Üllői úton, legalább a stadionon belül érvényesíteni tudja az akaratát, akkor nincs nagyon miről beszélni tovább. Az nem lehet, hogy egy magáncég a saját kerítésén belül - és most mindegy, hogy maga a stadion és alatta a telek egészen pontosan kié - képtelen legyen rendet teremteni. Teljesen mindegy, hogy rendőrökkel és törvényekkel győz, vagy brutális verőlegényekkel, csak valahogy nyernie kell. Nyugaton úgy, keleten meg amúgy az ilyesmit megoldják. Ha sehogy sem lehet, az nem csak a Fradira vet rossz fényt, hanem úgy általában a Magyarországon befektetni kívánókat váró állapotokra. Az üzenete pedig egyértelmű. Aki fialtatni akarja a pénzét, vigye inkább máshova.

Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy ha van focicsapat Magyarországon, amelyből esetleg hosszú távon is komoly pénzt lehet csinálni tisztességes úton, az a Fradi. Márpedig ahhoz, hogy egy focicsapat valaha sikeres lehessen a pályán, ahhoz nyereségességgel kell tudnia kecsegtetni (illetve ugye Magyarországon van ez az önkormányzatokkal és mindenféle egyéb közpénzekkel összeforró modell is, de abból tartósan építkezni lehetetlen). Ha a Fradi most végérvényesen bebizonyítja, hogy a csapatban/klubban/vállalkozásban még a profit lehetősége sincs benne, akkor a csapatnak nincs jövője. És, bármennyire is fáj ez az Újpest, Debrecen és más csapatok drukkereinek, ha a Fradinak nincs jövője, akkor nagyon valószínű, hogy a magyar focinak sem sok. Különösen pesszimisták pedig úgy általában a magyarországi vállalkozások jövőjéről is gondolhatnak mindenféle sötétet.