István, Vajk
17 °C
34 °C

A lesügyi szakállamtitkár

2009.11.11. 13:20

Nincs abban semmi meglepő, hogy a politikusok szeretnek beleszólni a fociba. Ők ilyen lehangoló, fontoskodó, népszerűséghajhász bagázs, akik egyetlen lehetőséget sem hagynának ki a kotnyeleskedésre és a médiaszereplésre. Nagy különbségek vannak azonban politikus és politikus közt is. Ki így, ki úgy szeret okoskodni, szakértőként tündökölni és persze ami a legfontosabb, a győzelem elengedhetetlen feltételeként feltűnni. Az elmúlt hetekben több különböző módszerrel is találkozhattunk.

Első versenyzőnk Orbán Viktor, aki közönsége igényeinek és saját kulturális szintjének megfelelően a klasszikusan magyaros módszert választotta. Orbán különleges helyzetben van a világ politikusai közt, mert szemben legtöbbjükkel, akik csak beszélni szeretnek róla, ő bizony gyakorolja is a sportágat, ráadásul ő alapította a felcsúti Puskás Akadémiát is, így többszörösen is felhatalmazva érzi magát fociügyi megnyilatkozásokra. Így történhetett, hogy Erwin Koeman szövetségi kapitány munkájába is beleszólt.

Orbán a Videoton-DVSC bajnoki mérkőzés után nyilatkozott. "Fájlalom, hogy a szövetségi kapitányt nem láttam itt, továbbra sem érzem, hogy a magyar válogatott jó kezekben lenne, nem látom, hogy azok a játékosok, akik itthon hétről hétre megfeszülnek, fiatalok, tehetségesek, ilyen terhet is el tudnak viselni, mint amilyen a mai volt, azokra odafigyelne valaki a válogatott háza táján. A klubok rendben vannak, sőt inkább rendben vannak, mint a válogatott. Egész egyszerűen méltatlan, hogy egy ilyen rangadón nincsenek itt, akiknek egyébként az lenne a dolguk, hogy a legjobb magyar játékosokból álló válogatottat összeállítsák."

A nyilatkozat a legszebb, minden lében kanál Hugo Chávez-i hagyományokat idézi, és a rendes futballrajongót pont annyira idegesíti, mint a taxisofőrt a hátsó ülésről az útvonalba beledumáló kedves utas. Erwin Koemant szeretni nem kötelező, politikusként beleszólni a munkájába, üzengetni neki, sőt, nevezzük nevén a dolgot, egzecíroztatni ugyanolyan szánalmas, mint egy sebészt oktatni ki arról, hogy miként is kellene neki műtenie. Nyugodtan képzelheti magáról bárki, hogy ő aztán tudja, hogyan kellene végeznie a munkáját a magyar válogatott szövetségi kapitányának, csak hatalmi pozícióbol legyen szíves nem kioktatni egy külföldi szakembert, aki egyéb szakmákban dolgozó sorstársaihoz hasonlóan volt szíves idejönni Kelet-Európába, hogy legjobb tudása szerint segítsen minekünk.

Orbán kibicelésének megítélése sima ügy, vannak azonban ennél komplikáltabb esetei is foci és politika összefonódásának. Ilyen például a spanyol adóreform ügye. Egy ország adórendszerének normális esetben kevés köze van a labdarúgáshoz, ám mivel most nem normális, hanem válságos időket élünk, különleges helyzetek is adódnak. A spanyol kormány például úgy döntött, hogy megszünteti azt a kiskaput, amely 2004 óta az országba települő, rendkívül magas fizetésű külföldi munkavállalók számára lehetővé tette, hogy a spanyol állampolgárok számára kötelező 43 százalék helyett csak 24 százaléknyi adót fizessenek a jövedelmük után.

A kedvezményre eddig az évi legalább 600 000 eurót kereső külföldiek voltak jogosultak, így sejthető, hogy nem a spanyol narancsligetekben idénymunkát végző román betanított munkások kedvéért találták ki. A spanyol kluboknak viszont nagyon jól jött ez a kis segítség, hiszen így több pénzt tudtak ajánlani a leszerződtetni kívánt, más országokban focizó játékosoknak. A Real Madridnak és Florentino Péreznek nem biztos, hogy lett volna pénze idén nyáron Cristiano Ronaldóra és Kakára a kiskapu nélkül, és Ibrahimovics sem biztos, hogy Milánóból átköltözött volna Barcelonába. Angliában, Olaszországban, Franciaországban és Németországban az ilyen magas fizetésű játékosoknak átlagban 34 százaléknyi adót kellett fizetniük, a spanyol klubok komparatív előnye így egyértelmű volt.

A spanyol szocialista párt által vezetett kormány a törvénymódosítást az igazságos közteherviseléssel és a társadalmi szolidaritással indokolta. Az igazán érdekes kérdések pedig itt következnek: milyen hatással van a focira, ha egyéb társadalmi problémák megoldására kitalált ideológiákat igyekeznek ráhúzni? Nem csak politikai eszmerendszerekről is van szó, hiszen például a Cristiano Ronaldónak kifizetett 96 millió euró ügyében a katolikus egyház is megszólalt, rosszallását fejezte ki, és kvázi isten elleni bűnnek nevezte ki a valóban csinos pénzösszeget. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha tehetné, a legenda szerint Arsenal-drukker Oszama bin Láden is nagyon szívesen beledumálna Arséne Wenger munkájába.

Vitatható, hogy vajon a focinak jót tesz-e, ha ugyanazok a törvények szabályozzák, mint az élet valamennyi területét. Ezt legjobban az Európai Unió példájával lehet illusztrálni. Az egyik tábor szerint a munkaerő szabad mozgásának eredményeként jutott számos európai ország labdarúgása mély gödörbe, ahonnét képtelen is lesz kimászni, amíg EU-útlevéllel rendelkező afrikai és dél-amerikai játékosok árasztják el a kontinenst. Mások szerint ez az örök vesztesek szimpla hisztije, és a Bajnokok Ligája vagy az angol Premiership globális sikere éppen a szabad piacnak köszönhető.

Európa most az elégedetlenkedők felé hajlik, a sokéves huzavona után tényleg életbe lépő Lisszaboni Szerződés tartalmaz egy cikkelyt, amely kiskaput enged a FIFA-nak, hogy esetleg a jövőben bevezethesse a híres 6+5 szabályt. Ez tenné kötelezővé, hogy egy klubcsapatban mindig legalább hat, az anyaországból származó futballistának kelljen egyszerre a pályán lennie. Komoly kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy a Bosman-ügyhöz hasonlóan nem lehetne-e majd ezt a rendelkezést is darabokra szedetni bírósággal, az EU bürokratáinak szándéka azonban egyértelmű: a foci annyira különbözik az élet minden egyéb területétől, hogy egészen más szabályozás alá is kell esnie.

Nincs igazuk. Ugyanazért, amiért a Koemannak üzengető Orbánnak sincs, és amiért viszont az adót reformáló spanyol kormánynak van. A foci, mint munka, és vegyük észre, hogy itt mindhárom esetben a melóról van szó, nem taktikai formációkról és parádés cselekről, bizony ugyanolyan szakma és üzlet, mint bármi más, a mezőgazdaság, az autógyártás vagy a textilipar. Űzését szakemberekre kell bízni, a politikusok pedig legfeljebb addig szólhatnak bele, amíg megteremtik a minden csapat, játékos és szurkoló számára fair és igazságos körülményeket. Ezek után pedig az sem baj, ha a lelátón sem bukkannak fel soha.