Jenő
-3 °C
6 °C

A lesügyi szakállamtitkár

2009.11.11. 13:20

Nincs abban semmi meglepő, hogy a politikusok szeretnek beleszólni a fociba. Ők ilyen lehangoló, fontoskodó, népszerűséghajhász bagázs, akik egyetlen lehetőséget sem hagynának ki a kotnyeleskedésre és a médiaszereplésre. Nagy különbségek vannak azonban politikus és politikus közt is. Ki így, ki úgy szeret okoskodni, szakértőként tündökölni és persze ami a legfontosabb, a győzelem elengedhetetlen feltételeként feltűnni. Az elmúlt hetekben több különböző módszerrel is találkozhattunk.

Első versenyzőnk Orbán Viktor, aki közönsége igényeinek és saját kulturális szintjének megfelelően a klasszikusan magyaros módszert választotta. Orbán különleges helyzetben van a világ politikusai közt, mert szemben legtöbbjükkel, akik csak beszélni szeretnek róla, ő bizony gyakorolja is a sportágat, ráadásul ő alapította a felcsúti Puskás Akadémiát is, így többszörösen is felhatalmazva érzi magát fociügyi megnyilatkozásokra. Így történhetett, hogy Erwin Koeman szövetségi kapitány munkájába is beleszólt.

Orbán a Videoton-DVSC bajnoki mérkőzés után nyilatkozott. "Fájlalom, hogy a szövetségi kapitányt nem láttam itt, továbbra sem érzem, hogy a magyar válogatott jó kezekben lenne, nem látom, hogy azok a játékosok, akik itthon hétről hétre megfeszülnek, fiatalok, tehetségesek, ilyen terhet is el tudnak viselni, mint amilyen a mai volt, azokra odafigyelne valaki a válogatott háza táján. A klubok rendben vannak, sőt inkább rendben vannak, mint a válogatott. Egész egyszerűen méltatlan, hogy egy ilyen rangadón nincsenek itt, akiknek egyébként az lenne a dolguk, hogy a legjobb magyar játékosokból álló válogatottat összeállítsák."

A nyilatkozat a legszebb, minden lében kanál Hugo Chávez-i hagyományokat idézi, és a rendes futballrajongót pont annyira idegesíti, mint a taxisofőrt a hátsó ülésről az útvonalba beledumáló kedves utas. Erwin Koemant szeretni nem kötelező, politikusként beleszólni a munkájába, üzengetni neki, sőt, nevezzük nevén a dolgot, egzecíroztatni ugyanolyan szánalmas, mint egy sebészt oktatni ki arról, hogy miként is kellene neki műtenie. Nyugodtan képzelheti magáról bárki, hogy ő aztán tudja, hogyan kellene végeznie a munkáját a magyar válogatott szövetségi kapitányának, csak hatalmi pozícióbol legyen szíves nem kioktatni egy külföldi szakembert, aki egyéb szakmákban dolgozó sorstársaihoz hasonlóan volt szíves idejönni Kelet-Európába, hogy legjobb tudása szerint segítsen minekünk.

Orbán kibicelésének megítélése sima ügy, vannak azonban ennél komplikáltabb esetei is foci és politika összefonódásának. Ilyen például a spanyol adóreform ügye. Egy ország adórendszerének normális esetben kevés köze van a labdarúgáshoz, ám mivel most nem normális, hanem válságos időket élünk, különleges helyzetek is adódnak. A spanyol kormány például úgy döntött, hogy megszünteti azt a kiskaput, amely 2004 óta az országba települő, rendkívül magas fizetésű külföldi munkavállalók számára lehetővé tette, hogy a spanyol állampolgárok számára kötelező 43 százalék helyett csak 24 százaléknyi adót fizessenek a jövedelmük után.

A kedvezményre eddig az évi legalább 600 000 eurót kereső külföldiek voltak jogosultak, így sejthető, hogy nem a spanyol narancsligetekben idénymunkát végző román betanított munkások kedvéért találták ki. A spanyol kluboknak viszont nagyon jól jött ez a kis segítség, hiszen így több pénzt tudtak ajánlani a leszerződtetni kívánt, más országokban focizó játékosoknak. A Real Madridnak és Florentino Péreznek nem biztos, hogy lett volna pénze idén nyáron Cristiano Ronaldóra és Kakára a kiskapu nélkül, és Ibrahimovics sem biztos, hogy Milánóból átköltözött volna Barcelonába. Angliában, Olaszországban, Franciaországban és Németországban az ilyen magas fizetésű játékosoknak átlagban 34 százaléknyi adót kellett fizetniük, a spanyol klubok komparatív előnye így egyértelmű volt.

A spanyol szocialista párt által vezetett kormány a törvénymódosítást az igazságos közteherviseléssel és a társadalmi szolidaritással indokolta. Az igazán érdekes kérdések pedig itt következnek: milyen hatással van a focira, ha egyéb társadalmi problémák megoldására kitalált ideológiákat igyekeznek ráhúzni? Nem csak politikai eszmerendszerekről is van szó, hiszen például a Cristiano Ronaldónak kifizetett 96 millió euró ügyében a katolikus egyház is megszólalt, rosszallását fejezte ki, és kvázi isten elleni bűnnek nevezte ki a valóban csinos pénzösszeget. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha tehetné, a legenda szerint Arsenal-drukker Oszama bin Láden is nagyon szívesen beledumálna Arséne Wenger munkájába.

Vitatható, hogy vajon a focinak jót tesz-e, ha ugyanazok a törvények szabályozzák, mint az élet valamennyi területét. Ezt legjobban az Európai Unió példájával lehet illusztrálni. Az egyik tábor szerint a munkaerő szabad mozgásának eredményeként jutott számos európai ország labdarúgása mély gödörbe, ahonnét képtelen is lesz kimászni, amíg EU-útlevéllel rendelkező afrikai és dél-amerikai játékosok árasztják el a kontinenst. Mások szerint ez az örök vesztesek szimpla hisztije, és a Bajnokok Ligája vagy az angol Premiership globális sikere éppen a szabad piacnak köszönhető.

Európa most az elégedetlenkedők felé hajlik, a sokéves huzavona után tényleg életbe lépő Lisszaboni Szerződés tartalmaz egy cikkelyt, amely kiskaput enged a FIFA-nak, hogy esetleg a jövőben bevezethesse a híres 6+5 szabályt. Ez tenné kötelezővé, hogy egy klubcsapatban mindig legalább hat, az anyaországból származó futballistának kelljen egyszerre a pályán lennie. Komoly kétségek vannak azzal kapcsolatban, hogy a Bosman-ügyhöz hasonlóan nem lehetne-e majd ezt a rendelkezést is darabokra szedetni bírósággal, az EU bürokratáinak szándéka azonban egyértelmű: a foci annyira különbözik az élet minden egyéb területétől, hogy egészen más szabályozás alá is kell esnie.

Nincs igazuk. Ugyanazért, amiért a Koemannak üzengető Orbánnak sincs, és amiért viszont az adót reformáló spanyol kormánynak van. A foci, mint munka, és vegyük észre, hogy itt mindhárom esetben a melóról van szó, nem taktikai formációkról és parádés cselekről, bizony ugyanolyan szakma és üzlet, mint bármi más, a mezőgazdaság, az autógyártás vagy a textilipar. Űzését szakemberekre kell bízni, a politikusok pedig legfeljebb addig szólhatnak bele, amíg megteremtik a minden csapat, játékos és szurkoló számára fair és igazságos körülményeket. Ezek után pedig az sem baj, ha a lelátón sem bukkannak fel soha.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?