Húszéves fennállását ünnepli a Magyar Speciális Olimpia Szövetség

2009.11.13. 11:54

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli idén a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ), ez alkalomból november 20-án Debrecenben, 22-én Budapesten, a Fáy utcai kézilabdacsarnokban, 28-án pedig Zalaegerszegen rendez sportversenyekkel egybekötött gálát. A szervezet pénteki sajtótájékoztatóján Lengyel Lajos elnök az ötlet megszületéséről elmondta: úgy érzik, hogy a sportolók és az őket felkészítő edzők nem kapják meg a kellő figyelmet, melyet ilyen rendezvényekkel módjukban áll magukra irányítani. Céljuk a lakosság megszólítása, annak elérése, hogy az ép emberek is beszálljanak a közös versenyzésbe, hogy ezáltal jobban megismerjék ezt a világot.

Az egész napos rendezvényeken többek között többféle labdajáték, váltóversenyek, akadályverseny, épekkel közös kosárlabdatorna, táncbemutató, futballbajnokság, padlóhoki szerepel a programban. A mozgalomhoz és a gálához neves sportolók és énekesek adják a nevüket, többek között Fábián László, Madaras Ádám, Martinek János öttusázók, Boczkó Gábor vívó, Hrutka János labdarúgó, illetve Csepregi Éva, Sárközi Anita vagy Baby Gabi. Az évforduló alkalmából díszes könyv és dal is készült, utóbbi a gálák - melyekre a belépés díjtalan - zárásaként elhangzik.

A speciális olimpia mozgalom az 1960-as évekbe indult az Egyesült Államokban, a világon jelenleg mintegy 150 ország a tagja és több mint másfél millió értelmében sérült embernek nyújt sportolási, versenyzési lehetőséget. A MSOSZ 1989 óta szervezi az enyhén, középsúlyosan és súlyosan értelmükben sérült, továbbá halmozottan fogyatékos emberek edzés- és versenyprogramját.