Elbúcsúztatták a Középiskolai Világjátékokra utazó magyarokat

2009.11.26. 16:31

Csütörtökön délután a Magyar Sport Házában ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a december 7. és 13. közötti dohai Gymnasiadéra (középiskolai világjátékok) utazó magyar iskolaválogatottat. A Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) legnagyobb, négy évenként sorra kerülő eseményén várhatóan 42 ország 3000-3200 középiskolás versenyzője vesz majd részt, a magyar küldöttségben 19 sportoló, valamint 11 edző, pontozó és kísérő kapott helyet.

Az 1974-ben útjára indított viadal következő állomása eredetileg 2010-ben lett volna esedékes, ám mivel jövőre Szingapúrban - itt első alkalommal - ifjúsági olimpiát rendeznek, a Gymnasiadét egy évvel előbbre hozták, mert így az ifjúsági ötkarikás vetélkedő egyik fontos előversenye lesz. Szlatényi György, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) főtitkára beszédében elmondta, hogy Katarban a magyar fiatalok mind a négy programon szereplő sportágban (úszás, atlétika, torna, ritmikus gimnasztika) bemutatják tudásukat. A legutóbbi Gymnasiadén, 2006-ban Athénban két arany-, három ezüst- és négy bronzérmet szereztek a magyar sportolók.