Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Esernyővel ütötték a vérző ifistát

2009.11.27. 12:01
Egy érvénytelenített gól miatt a Hódmezővásárhely-ESMTK U19-es meccsen a lefújás után mindenki vert mindenkit, rendezők nem voltak a sporttelepen.

Az NB III. Alföld-csoportjának fegyelmi bizottsága rendezési hiányosságok miatt 10 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Hódmezővásárhelyt, mert az ESMTK elleni október 11-i U-19-es meccs végén, a pályáról levonuláskor esernyővel fejbe ütöttek egy 17 éves pesterzsébeti játékost.

A 80. percben 2-2-nél a vendégcsapat pontrúgásból gólt ért el. A játékvezető középre mutatott, majd már a középkezdéskor meggondolta magát és kifelé szabadrúgást ítélt. Elszabadultak az indulatok, a bíró két hódmezővásárhelyit kiállított. A lefújás után az érvénytelenített gólt elért, akkor első helyen álló ESMTK reklamált. A pályáról levonuló Juhászt egy néző - a nagyjából egyméteres kerítésen áthajolva - esernyővel teljes erőből fejbe verte, a 17 éves hátvéd az ütéstől vérzett, a csapattársak és kísérők látták el, edzőjét fojtogatni kezdték.

"Az érvénytelenített gólt szerző csapattársam több méterre volt a beérkező labda alá szaladó hódmezővásárhelyi kapustól, szabálytalanság nem történhetett – állítja Juhász. – Durva volt végig az ellenfél. A meg nem ítélt gól miatti kétségbeesésünk természetes, de ez nem ok az ilyen válaszreakciókra. Nem gondoltam, hogy focimeccsen ilyen megtörténhet velem. Megduzzadt a fejem az ütés helyén, felrepedt a szemöldököm. Ha kicsit lejjebb kapom az ütést, rossz esetben akár megvakulhattam volna."

Kalvach József hátvédjét segítve a két fél közé állt: "Ekkor ököllel megütöttek – mondja a korábban NB I.-ben is futballozó ESMTK-edző. - Védekeztem, ahogy tudtam, a fiatal játékosom óvtam, kihátrálva a pálya kijárata előtt ugyanaz a nagy testalkatú férfi hátulról átkarolt, a nyakamhoz szorította két kézzel esernyőjét, fojtogatni kezdett vele, Erős András ifistát pedig leöntötték. Rendőrségi feljelentést nem tettünk, minek. Focizni akartunk és akarunk. Inkább szeretnénk minél előbb elfelejteni a történteket."

"A hazai szurkolók sokszor cigányoztak – állítják az esmtk-sok, a 17 éves Papp Zoltán és a 16 éves Horváth József. – A szintén 16 éves Pammer Lászlót a pályáról levonuláskor hátulról rugdosták. Mi nem tehetünk arról, hogy ilyennek születtünk. Nagyon rosszul esett. Az vigasztal, hogy eredményeink alapján az első helyért küzdünk a bajnokságban."

A hazaiak nem így látták: "Az ellenfél beívelte a labdát a 16-oson belülre – mondja Gábor Péter hódmezővásárhelyi játékos. - A kapusunk kijött, ellökték, és belőtték a gólt. A végén megkérdezte az érvénytelenített vendéggól szerzője, hogy miért nem volt ez gól. Csapattársam közölte: mert löktétek a kapust, erre trágárkodott. Ekkor egy másik társam vizet locsolt felé, egy másik erzsébeti lefejelte csapattársamat, Batik Bencét. A vásárhelyi fiú apja ezután összeveszett az ESMTK edzőjével, majd összeverekedtek. Ezután gyakorlatilag mindenki ütött mindenkit."

Az MLSZ szerint legalább hat rendezőt kellett volna biztosítani a mérkőzésre, szemtanúk állítják, egyet sem láttak.