Zsolt
2 °C
18 °C

Hétvégén lovas Világkupa lesz a Papp László Sportarénában

2009.12.03. 15:22

Péntektől vasárnapig a Papp László Sportarénában harmadszor rendezik meg a Lovas Világkupát, amelyen a fogathajtó és díjugrató Vk-viadal mellett a hagyományoknak megfelelően a showműsorok is jelentős szerephez jutnak. A szervezők első alkalommal rendezik meg az általuk Nemzeti Gyermek Lovasnapnak hívott programot. Ebben pénteken délelőtt és délután 7-7 ezer gyermek vehet részt az eseményen, ingyen. További kedvezmény, hogy szombatra és vasárnapra 700-700 jegyet biztosítottak a Nagycsaládosok Szövetségének.

A díjugrató Vk-fordulóban Kovács Henry és Hugyecz Mariann révén két olyan magyar versenyző is képviseli majd a hazai színeket, akik kivívták az indulást a jövő évi, Kentuckyban sorra kerülő Lovas Világjátékokon. A fogathajtók viadalán a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán és a csapatban szintén vb-aranyérmes Dobrovitz József mellett Juhász Miklós mutathatja be tudását a nagyközönségnek.

A nézők ezúttal is szurkolhatnak a más sportágakból érkező sztároknak, illetve médiaszemélyiségeknek. Az úgynevezett Adrenalin Kupán rajthoz áll a tavalyi győztes Baumgartner Zsolt, továbbá Erdei Zsolt, Kovács Ágnes, Kovács Katalin, Mészöly Géza, Fábry Sándor, Galambos Lajos, Katus Attila, Mága Zoltán, Pataki Attila és Rippel Ferenc is.

A program:

péntek:

J.F. Pignon - lovak szabadon idomítása 12 ó

Schweppes Kupa Díjugratás 13 ó

Szentkirályi Kupa szimultán fogathajtó verseny 15 ó

J.F. Pignon - lovak szabadon idomítása 17:50 ó

Axial Kupa, díjugratás 19:50 ó

szombat:

Pick Kupa, díjugratás 9 ó

Pilsner Urquell Kupa, díjugratás 12 ó

OTP Díjugrató Világkupa 18:25 ó

J.F. Pignon - lovak szabadon idomítása 20:10

Unicum Kupa, fogathajtás 21:10

vasárnap:

Herendi Kupa, díjugratás, Joker 9 ó

Adrenalin Kupa, művészek és sportolók fogathajtó versenye 12:15 ó

OTP Nagydíj, fogathajtás 14:15 ó

Systems Kupa, díjugratás,Nagydíj 17:10