Gyurta Dániel Európa-csúcsot úszott 100 m mellen

Gyurta Dániel 56.89 másodperces Európa-csúccsal, a legjobb idővel jutott be a délutáni elődöntőbe 100 m mellen az isztambuli rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján. A Jövő SC-Veolia versenyzője - aki a kontinens mellúszói közül elsőként törte át az 57 másodperces határt - a csütörtök délelőtti előfutamban vette el Sztanyiszlav Lahtyuhovtól a rekordot, amelyet az orosz ez év november 15-e óta tartott 57.11-gyel.

"Direkt készültünk a száz méterre is, és azt is eldöntöttük, hogy már a délelőttöt megfogom - fogalmazott Gyurta Dániel, akinek elsőként öccse, Gergő (Gege) gratulált a parton. - Nem lepett meg, hogy ennyire jól ment, és bár elfáradtam, maradt még bennem bőven délutánra, aztán majd kiderül, mire lesz ez elég. Egyébként Gege 200 vegyesen úszott egyéni csúcsa megadta a nap alaphangját, én sem maradhattam le mögötte!"

A válogatott másik húzóembere, Cseh László ugyancsak remekül teljesített: 200 méter vegyesen elsőként biztosította helyét a délutáni döntőben 1:53.60 perces produkcióval, amely alig gyengébb saját Európa-csúcsánál (1:52.85). Ugyanitt Verrasztó Dávid is finalista (1:55.22 p, 9. hely), míg az ifjabbik Gyurta, Gergely (1:59.02, 31.) - a nemzetenként csak a két legjobbat továbbengedő szabály alapján - kiszorult ugyan a 10-es élmezőnyből, ám szintén egyéni legjobbját úszta. Mutina Ágnes - aki a teljes rangsorban a harmadik lett délelőtt - országos csúccsal rukkolt ki 200 m pillangón 2:05.26 perccel, Kovács Emesétől ragadva el a 2007-es előző rekordot (2:05.41). Mellette Jakabos Zsuzsanna egyéni legjobbját elérve (2:05.72) a 6. hely birtokosaként váltotta meg a jogot az indulásra a csütörtök délutáni döntőben, míg Kapás Boglárka (2:09.78) 11-edikként végzett.

Száz méter háton Szepesi Nikolett is magyar csúcsot állított fel: saját, a százhalombattai ob-n úszott 58.86-ját javította tovább 58.78 másodpercre, ami a tizedik legjobb időnek bizonyult Isztambulban. Dara Eszter is tagja a délutáni elődöntő húszas mezőnyének, az ő 59.60-as ideje a 21. pozíciót jelentette, viszont egy más nemzetbeli "létszámfeletti" kiesett előle. Verrasztó Evelyn annyit adott ki magából délelőtt 200 m vegyesen - melyen rövidpályás világcsúcstartó 2:06.01 perccel -, amennyi a délutáni döntőhöz kellett: 2:08.91-gyel az ötödik helyen jutott tovább.

Takács Krisztián 50 méter gyorson 12.-ként (21.65 mp) elődöntős, Kozma Dominik viszont nem, mert ő csak 42. lett (22.29). 100 méter pillangón Pulai Bence továbbment (52.17) a 22. idővel, mivel a korlátozó előírásnak köszönhetően befért a 20-as elődöntőbe. Hasonlóképpen lett elődöntős a nyitónap egyetlen magyar "ismétlője", a 100 m hát után 100 m gyorson is próbálkozó Dara Eszter. A Kőbánya SC versenyzője 17.-ként végzett, s a 15. idő (53.95) tulajdonosaként masírozott be a délutáni programba.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59