Visszatér a doppingért eltiltott Gyurkovics

Az athéni olimpiai ezüstérmétől doppingvétség miatt megfosztott súlyemelő, Gyurkovics Ferenc a magyar csapatbajnokságban tér vissza a Szeged-Kecskemét közös csapat tagjaként.

Gyurkovics Ferenc, a 2004-es athéni olimpia magyar doppingbotránya nyomán ezüstérmétől megfosztott és eltiltott súlyemelő újrakezdi a versenyzést vasárnap: a Szeged és a Kecskemét közös együttesében elindul a csapatbajnokság döntőjében.

"Nagyon várom már, mégiscsak fél évtized után lépek először a pódiumra hivatalos versenyen - mondta el az MTI-nek szombaton a harmincéves sportoló, aki amúgy a kecskeméti csb-fináléban nem induló Pécsi SE-ben emel. - Mostani formám alapján bizakodó vagyok, a munka mellett is keményen edzettem, el akarom érni a nemzetközi mesteri szintet jelentő 387 kilót."

Gyurkovics arról is beszélt, hogy mivel a csb-n nem súlycsoportok vannak, így nem kell fogynia, amúgy versenysúlyánál 5 kilóval nehezebb, jelenleg 110 kg.

A kérdésre, hogy milyen a fogadtatása visszatérésének, így válaszolt: "Nagyon jó, teljesen pozitív a reakció. A versenyzőkkel mindig is jó viszonyt ápoltam, és az új elnöknek köszönhetően a szövetséggel ugyancsak jó a kapcsolatom"

Gyurkovics részleteiben teljesen máig nem tisztázott doppingügye és kizárása előtt Athénban a 105 kilós kategóriában 420 kilogrammos összteljesítménnyel végzett a második helyen.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59