Storcz Botond nem ilyen évre számított

Első évét töltötte idén a kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányi posztján a háromszoros olimpiai bajnok volt kajakos, Storcz Botond, akit tavaly decemberben neveztek ki a 12 évig irányító Angyal Zoltán utódjának. Az Év szövetségi kapitánya-szavazáson harmadik helyen végzett fiatal szakember elárulta: nem volt nehezebb vagy könnyebb a debütáló esztendő, de mindenképpen másmilyen, mint amire számított.

„A sportoló pozíciójából teljesen más a világ, az ember csak magával van elfoglalva, de ez azt hiszem, természetes is. Én korábban ezt a szemléletet szoktam meg, most azonban a válogatott összteljesítményére kellett odafigyelnem, ez mindenképpen más hozzáállást követelt, ebbe bele kellett jönnöm” - fogalmazott az MTI érdeklődésére Storcz.

Az új kapitány több ponton is változtatott a korábbi esztendőkben megszokott menetrenden, reformokat vezetett be a válogatási rendszerben és újra kötelezővé tette a központi edzőtáborokat.

„A válogatási szisztéma nagy port nem vert fel, az esetleges problémákat meg lehetett beszélni az érintettekkel. Ami a legnagyobb gondot okozta, az a tavaszi szakági összetartások kérdése volt, de szerencsére rövid időn belül ezen a téren is elsimultak az ellentétek, s a végére mindenki együtt tudott dolgozni a másikkal" - értékelte az elmúlt év történéseit.

Az esztendő legemlékezetesebb, és számára legnagyobb örömet okozó eredményeként a női kajak négyes 500 m-es világbajnoki győzelmét említette Storcz (a csapat három év után tudta ismét legyőzni a nagy rivális németeket), ugyanakkor – ahogy fogalmazott - nagy csalódásban nem volt része.

„"Természetesen volt olyan teljesítmény is, amely elmaradt az előzetes várakozásoktól, de nagy tragédia azért nem történt" - mondta.

Idén nem csak a vízen, hanem a zöld asztal mellett is zajlottak az események a sportágban, megváltozott a világbajnoki program, és eldőlt, hogy a 2012-es londoni olimpián már nem lesznek 500 m-es férfi versenyek, helyettük viszont sprintszámokban küzdhetnek majd mindkét nem képviselői.

„A vb-műsor módosítása kapcsán a legnagyobb fájdalom számomra az, hogy lassan eltűnnek a négyes számok. Szerintem ez nem csak azért rossz, mert ezekben mi általában jól szerepeltünk, hanem azért is, mert ez a sportág sorvadásához vezet, szűkülnek a versenyzők lehetőségei. Az 5000 méter nekünk jó lehet, és a női kenu megjelenésével is foglalkoznunk kell, minél hamarabb ráfekszünk erre a számra, annál nagyobb az esélyünk a jó eredményekre, hiszen ez a szakág még gyerekcipőben jár" - értékelte a vb-számok változását Storcz, aki az ötkarikás műsor módosításával kapcsolatban annyit jegyzett meg: a nőknél Magyarország nyert, a férfiaknál viszont kajakban és kenuban is vesztett. Storcz Botond vezetésével az Eb-n hat arany-, kilenc ezüst- és két bronzérmet, a vb-n pedig hat arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyert idén a magyar válogatott.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59